Plakátokat fognak átragasztani Gyurcsányék

A kormány plakátjaira ragasztják rá, hogy „érvénytelen”.

MNO
2016. 10. 15. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK szóvivője azt mondta, akciójukkal arra akarják emlékeztetni az embereket, hogy az október 2-i népszavazás érvénytelen lett. Gréczy Zsolt hozzátette, hogy hazugság a kormányplakátokon olvasható „98 százalék”. A felirat azt sugallja, hogy az emberek többsége mondott nemet a kvótára, miközben alig több mint hárommillióan szavaztak, csaknem ötmillióan pedig otthon maradtak.

„Ez a hazugság elfogadhatatlan, és semmilyen felhatalmazást nem kapott az Orbán-kormány arra, hogy bármit Brüsszelben képviseljen, hiszen Orbán Viktor népszavazása, amelyet ő írt ki, a saját szabályai szerint írt ki, és legfontosabb politikai gesztusának, legfontosabb politikai üzenetének nevezte, elbukott, tehát Orbán Viktor sem alaptörvény-módosításra, sem semmiféle brüsszeli bohóckodásra nem kapott bizalmat a magyar választópolgároktól” – jelentette ki a DK-szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.