Rogánék néhány dolgot elhallgattak Orbán elől?

Állítólag csak a pozitív részvételi előrejelzések jutottak el a kormányfő asztaláig.

MNO
2016. 10. 04. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antalék elhallgatták Orbán Viktor elől a népszavazási részvételt előrejelző felmérések közül azokat, amelyek figyelmeztettek, nem lesz meg az érvényességhez szükséges részvételi arány – állítja a 444.hu.

A portál szerint a kampány fő felelőse, a Miniszterelnöki Kabinetiroda az elmúlt hetekben csak a Századvég által közölt tanulmányokat juttatta el a miniszterelnökhöz, a Nézőpont borúsabb kilátásokat tartalmazó elemzéseivel – ők 40 százalékos részvételt, a Századvég bőven 50 felettit jósolt – pedig nem akarták vagy egyszerűen csak nem merték Orbánt szembesíteni.

A 444 forrásaira hivatkozva azt is megemlíti, hogy a terepen kampányoló aktivisták sem hittek igazán a kvótareferendum eredményességében, de a mozgósítás, a szervezés, az infrastruktúra jól működött, ellentétben a kampánnyal. Azaz Gyürk András, szervezeti kérdésekért felelős kampányfőnök jól vizsgázott, Rogánék kommunikációs koncepciója viszont kevésbé.

Fideszes vezetők és tanácsadók szerint rosszul ütemezték és „túltolták” a kampányt, túl negatív volt a hangneme, az utcák telepakolása plakátokkal pedig kontraproduktívvá vált.

Mindezzel együtt a portál szerint a felső vezetők és az aktivisták megússzák a felelősségre vonást, az ostor középszinten csattan majd, a gyenge választókerületi eredményeknek következménye lehet, hiszen Orbán még idén dönteni készül a 106 egyéni választókerület vezetőiről a 2018-as választásokra készülve. 

A 444 kampányban részt vevő forrásai mégis azt valószínűsítik, hogy a sikerpropaganda befelé is folytatódik, felelősségre vonás és tisztogatás helyett csak fegyelmezés jön majd a pártban, a nagy mozgások elindulásához már túl közel van a következő választások időpontja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.