Szigorítások október 23-án – Végleges a program

Terrorveszélyre hivatkozva korlátozhatják a hatóságok az ellentüntetéseket.

MNO
2016. 10. 18. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ’56-os emlékév októberi és novemberi ünnepi programjait részletező sajtóeseményen újságírói kérdésre Vargha Tamás elmondta: az augusztus 20-ai nemzeti ünnepséghez hasonlóan most is fokozott terrorfenyegetettség lép életbe, ezért a Kossuth Lajos térre tervezett ünnepi rendezvényen garantálni kell a megfelelő biztonsági környezetet. Biztonsági okokra hivatkozva lezárják a Vértanúk terét, illetve a pesti alsó rakpartot.

– Bízom benne, hogy idén is méltó módon emlékezhetünk meg ’56 hőseiről – hangzott el az államtitkártól a sajtótájékoztatón.

Október 23-án, vasárnap reggel kilenc órakor zászlófelvonással kezdődik a nemzeti ünnep a Kossuth Lajos téren. Délután három órakor Orbán Viktor miniszterelnök, illetve az egyetlen meghívott külföldi államfő, Andrzej Duda, Lengyelország köztársasági elnöke mondja el itt beszédét. Este hétkor Szabadságkoncert, 1956 címen a Papp László Budapest Sportarénában ingyenes tömegrendezvény veszi kezdetét, többek között Vastagh Csaba, Ákos és a Beatrice műsorával. A sajtótájékoztatón kiderült továbbá, hogy korhű villamosokkal és az ’56-os híreket áruló rikkancsokkal fokozza a kormány az ünnepi hangulatot. Az eseménysorozat ugyanis már október 20-án délelőtt tizenegy órakor elkezdődik a Corvin köznél Schmidt Mária az 1956-os emlékév kormánybiztosának beszédével. Október 22-én, szombaton délután fél hatkor Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédét hallgathatjuk meg. Kedden, október 25-én tudományos konferenciát tartanak a Parlamentben, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm elnöke illetve Stanislaw Tillich, Szászország miniszterelnöke tart előadást. Október 26-án szerdán és november 3-án csütörtökön Balog Zoltán miniszter, az 1956-os Emlékbizottság elnöke mond beszédet.

November 4-e a Nemzeti gyász emléknapja. Reggel kilenckor felvonják, majd félárbócra eresztik a nemzeti lobogót a Kossuth Lajos téren. Délelőtt tizenegy órakor Áder János köztársasági elnök mond beszédet. Este hat órakor a Szent István-bazilikában Requiem a hősökért címen emlékkoncertet tartanak. November 5-én és 6-án a Szabadság, szerelem nevet viselő filmfesztiválon az ’56-os forradalmat és szabadságharcot megidéző alkotásokat vetítenek a Corvin moziban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.