Visszatereljük a beszélgetést eredeti témánkhoz, a nagyarányú helyi részvételhez. Ekkor már magától értetődő természetességgel mondják, hogy a magyarok ugyan nem kapnak a voksolás előtt csomagokat, de a cigányok igen. Főleg konzervet, mondják a kocsmában, de sietve megjegyzik, hogy október 2. előtt nem volt ilyesmi, csak korábbi választások alkalmával.
A talán kilométerre levő Víziszony presszó közönségének előadjuk a Club 2-ben hallottakat, mire hatalmasat hahotáznak a pultot támasztók és a sarokban ülők egyaránt. Minden hazugság, ami ott elhangzott – tudjuk meg: nem Baktalórántházán kötött ki az átvert migráns família, hanem a 23 kilométerre fekvő Vásárosnaményban. És nem volt konzervosztás a városban, mert egy, a pultnál söröző férfi szerint ilyen trükkel már nem lehet megfogni a romákat: egyszerűen élénken érdeklődnek itt az emberek a közélet iránt. Példaként az egyik asztalnál ülő kukást mondja. Rákérdez nála, hányan szavaztak a referendumon nemmel. A pirospozsgás arcú, harcsabajszú férfi gondolkodás nélkül vágja rá, hogy hárommillió-háromszázezren.
A Baktalórántháza szegénysorának számító Táncsics utca környékén lakik Horváth János, a település cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke is. Hülyeségnek mondja, hogy segélycsomagok miatt mentek volna szavazni a helyi cigányok. A Lungo Drom színeiben politizáló férfi azt hangsúlyozza inkább, hogy rajtuk, romákon nem múlott az érvényesség. Mikor erről beszél, észrevesszük, hogy fészerére narancssárgával van felfestve, hogy Fidesz, de ott áll a polgármester neve is. Horváth szerint a felirat tízéves, akkor egy MSZP-plakát volt a házával szemben, azt akarta ellensúlyozni. De szerinte ma már felesleges lenne a baloldali pártot hirdető felirat, akkora az egység a Táncsics utcában és környékén. Aztán egy idős nő úgy elneveti magát, mikor megkérdezzük tőle, miért mentek el olyan sokan szavazni, hogy a szája elé kapja a kezét. Megtudjuk: nem írta elő nekik senki, hogyan kell szavazni, ők úgy voksoltak, „ahogy a Viktor mondta a tévében”.
