Minden jel szerint egyre kínosabb a magyar kormány és a hatóságok számára, hogy vélhetően ugyanaz a szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon üzletel Magyarországon, akit az Egyesült Államok hatóságai 1991 óta köröznek. Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és az Interpol által is keresett férfi ügyében a legfontosabb kérdésekre nem ad választ a Belügyminisztérium.
A tárca államtitkára a kormánypárti Magyar Időknek azt nyilatkozta, hogy ha Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják. Csakhogy Kontrát Károly arról már nem tett említést – és a nevét nem vállaló újságíró sem kérdezte meg –, hogy miért nem fogták el a férfit, amikor Magyarországon járt. Márpedig azt, hogy Pharaon megfordult Magyarországon, fotók bizonyítják, a Seregélyesi Kisbíró című lap 2015. októberi számában többször feltűnik a szaúdi milliárdos a falunapról készült beszámolóban.
A belügyi államtitkár szavaiból ugyanakkor az derül ki, hogy Pharaon elhagyta Magyarországot. Kontrát Károly azt mondta, a magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen. Kitért arra is, hogy a férfi vízumot igényelt, kérelmét pedig a schengeni rendszerben is feltüntették, ami ellen egyetlen európai tagország sem emelt kifogást. Ez alapján vélhetően ma is érvényes vízummal rendelkezik Ghaith Pharaon.
A Belügyminisztériumnál arról érdeklődtünk, hogy tervezik-e visszavonni a milliárdos vízumát, de nem kaptunk választ. Egyelőre az a kérdés is megválaszolatlan maradt, hogy Pharaon vízumigénylésekor a rendszer nem jelezte-e, hogy olyan személyről van szó, aki ellen elfogatóparancs van érvényben.
Utóbbi alapján képtelenségnek tűnik, hogy nem derült ki: Ghaith Pharaon körözés alatt áll. Ráadásul a férfi nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett, ezt Orbán Viktor erősítette meg a parlamentben. A miniszterelnök által csak Pharaon professzorként emlegetett milliárdosról szólva azt mondta, a magyar hatóságok nem tártak fel nemzetbiztonsági kockázatot Pharaon hazai tevékenységével kapcsolatban. Hozzátette, a Pharaon-ügy egy amerikai titkosszolgálati játszma. Majd feltette a kérdést, hogy ha keresi az FBI, miként maradhatott huszonnégy éven át szabadlábon. Ezzel tulajdonképpen elismerve, hogy a Magyarországon is tevékenykedő üzletember azonos lehet az amerikaiak által keresett milliárdossal.