Hiába tűnik esélytelennek az elképzelésük, mégis egy teljesen új választási rendszer koncepciójával, lényegében vitaindító anyagával állt elő az MSZP egy délelőtti konferencián. Arra hivatkoznak, hogy a jelenlegi szabályok erősen aránytalanok, a Fidesz konszenzus nélkül alakította ki azokat, ezért nem elég csak módosítani, hanem új keretekre van szükség. Előkerültek a már sokszor ismételt kritikák: a választókerületeket a kormánypártok a saját érdekeik szerint határozták meg, a külföldre vándoroltak esetében nem megoldott a levélszavazás, a kampányfinanszírozási törvény pedig lehetőséget ad kamupártoknak. Nem maradt ki annak felemlegetése sem, hogy 2014-ben a Fidesz-KDNP 47 százalékot kapott a választóktól, mégis, az Országgyűlésben kétharmados többséget szerzett.
Molnár Zsolt, a szocialisták elnökségi tagja több lehetőséget is felvetett, de részleteiben egy egyfordulós, megyei listákon alapuló rendszert mutatott be. Ennek lényege, hogy a választók budapesti és megyei listákra szavazhatnának, azokról pedig a megyék lakosságszám-arányának megfelelően osztanák ki a mandátumokat. A legtöbben – szám szerint 34-en – Budapestről kerülnének be az Országgyűlésbe, a második legtöbb képviselőt – 24-et – Pest megye adná, míg a legkevesebben – négyen – Nógrádból jutnának be a törvényhozásba. A parlament változatlanul 199 fős lenne, beleértve 3 olyan honatyát, akit a határon túliak küldenének a T. Házba.
Az MSZP-s politikus fontosnak nevezte azt is, hogy legyen női kvóta, illetve szerinte el lehet gondolkozni a választási korhatár 16 évre való leszállításán, még akkor is, ha finoman szólva sem elsöprő ebben a korosztályban a szocialisták támogatottsága. Ugyancsak megvitatandó opciónak nevezte a kötelező részvételt, de azt hangsúlyozta, hogy ezt kizárólag pozitív ösztönzőkkel képzelik el.
A mostani javaslatukat minden parlamenti pártnak, így a kormánypártoknak is elküldik, ahhoz ugyanis, hogy bármi változzon, kétharmados többségre van szükség, így mindenképpen kell a Fidesz és a KDNP egyetértése is.