A magyar háztartások körében növekedett azoknak az aránya, amelyek többet költenek ruházkodásra, szépségápolásra, üdülésre és sportra. Többek között ezt állapította meg a Társadalmi riport 2016 című, közelmúltban megjelent kötet hazai háztartások fogyasztásának alakulását elemző tanulmánya. A Simonovits Bori és Szivós Péter által közölt felmérés szerint míg 2003-ban, tehát az európai uniós csatlakozás előtt egy évvel Magyarország a „régi” EU-tagországok fogyasztási szintjének 58 százalékán állt – a cseheknél ez a mutató 63, a szlovákoknál 48, a lengyeleknél pedig 47 százaléknál volt –, addig a tavalyi adat alapján az említett három visegrádi ország fogyasztása a nyugat-európai átlagérték szintjére emelkedett.
70 százalék körüli arány jellemzi őket, hazánk azonban egy százalékpontos csökkenést produkált.
Mindez azt jelenti, hogy a szlovák és a lengyel gazdaság 20 százalékpontnál magasabb növekedést, közeledést mutatott fel tizenkét év alatt, a magyar viszont a háztartások tényleges fogyasztását tekintve mínusz egy pontosat.
A Tárki Háztartásmonitor tavaly felvett adatai szerint a magyar háztartások havonta átlagosan 158 ezer forintot költöttek fogyasztásra, ez egy főre vetítve 78 620 forintot jelent.
A tanulmány leszögezi: a legnagyobb volumenű a fogyasztás a diplomásként, önállóként, vállalkozóként dolgozó háztartásfővel rendelkező, a legmagasabb jövedelmi ötödbe tartozó háztartásokban. Ezek után nem meglepő, hogy a legalacsonyabb fogyasztásról az alacsonyan képzett, illetve inaktív háztartásfőjű, a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások körében beszélhetünk. A két véglet közötti egyenlőtlenséget a háztartásfő kora és iskolai végzettsége is befolyásolja.
A felmérés részletesen foglalkozik a háztartások egyes fogyasztási tételeivel. Abban gyakorlatilag nincs újdonság, hogy a magyar háztartások mindegyike költ élelmiszerre, lakásfenntartásra és testápolásra, illetve közel 93 százalékuk telefonálásra, televízió- és internet-előfizetésre, továbbá 84 százalékuk orvosi és gyógyszerkiadásokra. A ruházkodásra költő háztartások aránya viszont már alacsonyabb – tízből mintegy hétre jellemző –, szépségápolásra pedig kétharmaduk fordít pénzt. Érdekes ugyanakkor, hogy az erre a fogyasztási tételre fordító háztartások aránya emelkedett leginkább: 2009-ben közel 49 százalékukról volt elmondható, hogy például fodrászra, kozmetikusra vagy szoláriumra költött, 2015-ben viszont már 59,5 százalék volt ez az arány. Élvezeti cikkekre (cigarettára, szeszes italra) és közlekedésre minden második, lakáskarbantartásra, üdülésre, szórakozásra, művelődésre tízből mintegy három háztartás költött. Az üdüléssel kapcsolatban meg kell említeni: az erre a célra költők aránya 2015-ben volt a legmagasabb (24 százalék). A tanulmány szerzői szerint az átlagjövedelem szintjének emelkedésével és a kormányzati „fogyasztáspolitikával” (ezalatt például a kafetéria-rendszer prioritásait értik) van összefüggésben, hogy jelentősen növekedett az üdülésre, sportra, szépségápolásra, ruházkodásra fordító háztartások aránya. Az üdülés, nyaralás egyébként a leginkább jövedelemérzékeny kiadási tétel: míg a legalacsonyabb jövedelműek 5, addig a felső jövedelmi ötödbe tartozók 53 százaléka költött erre pénzt, vagyis a különbség több mint tízszeres.
A kutatás azt is vizsgálta, miképpen reagáltak a háztartások a gazdasági válságra. A fogyasztás-visszafogási stratégiák közül a legnagyobb mértékben az volt a jellemző, hogy a háztartások kevesebbet vásároltak divatcikket, elektronikai cikket, ez csaknem minden harmadik háztartás esetében előfordult. Nem sokkal maradt el e mögött az alapvető élelmiszerek (tej, zöldség, gyümölcs) fogyasztásának visszafogása. Élvezeti cikkekre a háztartások egyötöde kényszerült rendszeresen kevesebbet költeni a gazdasági válság kezdete óta – olvasható a tanulmányban. Meglepően alacsony ugyanakkor azoknak az aránya, akik nem mentek el nyaralni, vagy kevesebbet költöttek erre a célra, illetve eladták autójukat. A szerzők azonban megjegyzik: ennek oka valószínűleg abban a kutatás-módszertani problémában keresendő, hogy a háztartások azon 40 százalékának, amelyek nem rendelkeznek autóval, nem is tették fel ezt a kérdést.
A fogyasztás-visszafogási stratégiákkal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Társadalmi riport 2016 című kötet egy másik tanulmánya azzal foglalkozik, milyen volt az anyagi depriváció 2009 és 2015 között Magyarországon, azaz krízishelyzet esetén milyen kiadásokat kell megvonnia magától egy háztartásnak. A kutatás szerint tavaly a lakosság 37 százaléka volt anyagilag deprivált, 23 százaléka pedig súlyosan deprivált. (Lesújtó ez abból a szempontból is, hogy az Európai Unióban Bulgária és Románia után nálunk a legmagasabb a deprivációban élők aránya.)
Az anyagi depriváltság egyébként nem egyenlő a szegénységgel. Előbbi ugyanis a kiadások megvonásával, utóbbi pedig a jövedelmi viszonyokkal van összefüggésben. Az anyagi depriváltság viszont a fogyasztás-visszafogás szempontjából azért érdekes, mert a tanulmány szerint éppen a nyaralás az a tényező, amit sem a deprivált, sem a súlyosan deprivált háztartások nem engedhetnek meg maguknak. Ilyen értelemben pedig ez megerősíti azt a megállapítást, hogy az üdülés, nyaralás a „legérzékenyebb” kiadási tétel a fogyasztás szempontjából is.
