Budapesten hagyta a Wizz Air az utasait

Előrébb hozták az egyik járatuk indulását, de erről 15-20 utas nem kapott értesítést.

Szabó Dániel
2016. 11. 18. 16:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken 12 óra 50 perckor kellett volna felszállnia a Wizz Air Budapestről Stockholmba tartó járatának. Az általános repülőtéri tapasztalatokkal ellentétben nem késve indultak, hanem előrébb hozták a felszállást 12.05-re. Erről a cég november 11-én e-mailen értesítette az utasait, de ezt nem mindenki kapta meg: információink szerint legalább húsz ember lemaradt a gépről.

Elértük az egyik Ferihegyen hagyott utast, Bugnyár Zoltánt, aki azt mondta, hogy még a levélszemét között sem találta a légitársaság levelét, miközben a Wizz Air egy másik e-mailjét napokkal az indulás előtt megkapta. Ebben például a poggyászméretekre hívták fel a figyelmét, de a felszállásra vonatkozó információk nem voltak. Bugnyár közölte velünk, hogy volt olyan, aki jóval korábban kiérkezett, ott volt, amikor a gép elindult, de a módosított menetrendről semmilyen információt vagy tájékoztatást nem kapott, ezért békésen kávézgatva késte le az utazást.

Az utasok először a reptéren próbáltak meg segítséget kérni, majd telefonon próbálkoztak a légitársaságnál, de a cég emberei nem voltak együttműködők. Az volt a felháborító, hogy eleinte semmilyen segítséget nem adtak, elutasítóak voltak. Semmilyen megoldást nem kínáltak – mesélte Bugnyár, aki elmondta, hogy akkor kezdtek el velük érdemben foglalkozni, amikor perrel és a sajtóval kezdtek el fenyegetőzni, addig volt olyan ügyintéző, aki rájuk csapta a telefont, mondván, nem tud segíteni. Ekkor a cég felajánlotta, hogy ingyenesen átválthatják a jegyüket egy másik időpontra.

A probléma viszont az, hogy legközelebb vasárnap indul repülő Stockholmba. Egyrészről sokaknak előre befizetett szállodafoglalása van, szabadságot vett ki, van, aki koncertjegyet vett szombatra, amelyre már nem fog eljutni. Másrészről a két nap múlva induló gépre már csak kettő darab szabad hely volt.

Az ügyben levélben kerestük a légitársaságot. A Wizz Air közölte, hogy az érintett utasok elnézését kérik a menetrendváltozás okozta kényelmetlenség miatt. Üzemeltetési okokból időnként kisebb változtatások szükségesek a menetrendben, és az érintett utasok részére díjmentes átfoglalást vagy a foglalási díj teljes visszatérítését biztosítjuk, ha nem kívánnak vagy nem tudnak az új időpontban utazni – írták levelükben, melyben hangsúlyozzák, hogy mindig az EU szabályozásainak megfelelően járnak el, és kiemelt figyelmet fordítanak az utasok tájékoztatására.

A probléma okát nem tudták megválaszolni, azt javasolják az utasoknak, hogy nézzék át az e-mailjeiket, ellenőrizzék a levélszemét mappát is, valamint egyeztessenek utazási irodájukkal, hogy a menetrendváltozásról szóló értesítést továbbították-e a számukra.

Aki mindezek ellenére nem kapta meg az új indulási időpontról szóló e-mailt, töltse ki a panaszbejelentő űrlapot, és a WIZZ csapata a lehető leghamarabb intézkedik az ügyében. A Wizz Air az érintett utasok elnézését kéri a menetrendváltozás okozta kényelmetlenség miatt – közölte velünk a cég.

 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.