Kihirdették a középiskolai felvételik legfontosabb határidőit

Már decemberben jelentkezni kell a januári írásbeli vizsgákra.

Hutter Marianna
2016. 11. 11. 9:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December 9-ig lehet a középiskolai felvételik központi írásbeli vizsgájára jelentkezni azokban a négy, hat vagy nyolc évfolyamos képzést nyújtó középfokú intézményekben, ahol ez szükséges a felvételhez – derül ki az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatásából. Az iskolák a felvételi kérelmekről több szempont alapján dönthetnek. Van, ahol kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredmények számítanak, máshol szükséges a részvétel a központilag egységes írásbeli vizsgán is.

A központi vizsgán túl az intézmény más írásbeli vizsgán való részvételt nem követelhet meg, ugyanakkor ezen felül szóbeli vizsgát előírhat. Ha a középiskola nemzetiségi oktatást folytat, akkor a központi magyar nyelvi feladatlapok helyett készített, nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsort használhatnak, de a központi matematikaírásbeli vizsga eredményét ebben az esetben is kötelesek figyelembe venni – hívja fel a figyelmet az OH.

Amennyiben a középfokú iskola a művészeti vagy testnevelés-tanulmányi területen hirdet felvételt, további készségek, képességek meglétét is vizsgálhatja. Sportiskolába csak az a tanuló vehető fel, aki megfelel a sportegészségügyi és fizikai képességfelmérési vizsgálat követelményeinek. Ha a nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként működik, a tanulók felvételét valamely vallás, világnézet elfogadásához kötheti, és ezt a felvételi eljárás keretében vizsgálhatja.

A központi írásbeli vizsgán elérhető eredménynek kell kitennie a felvételi eljárásban a megszerezhető felvételi összpontszám minimum 50 százalékát. A középiskola választhat, hogy melyik tárgyból kéri az adott tanulmányi területen a központi írásbeli vizsga eredményét. Ez lehet magyar nyelv, matematika, vagy akár mindkettő. Mindkét tantárgy esetén a diákoknak 45 perc alatt kell tíz feladatot megoldaniuk. Amennyiben az intézmény megköveteli a szóbeli vizsgát, az csak az elérhető felvételi összpontszám legfeljebb 25 százalékát teheti ki.

Az OH hangsúlyozza: a december 9-ig beküldendő tanulói jelentkezési lap csak az írásbeli vizsgára vonatkozik, nem tévesztendő össze a felvételi eljárásban használatos jelentkezési lappal, amelyet a középfokú iskolákba való jelentkezésre kell majd használni. Az a középiskola, amely központi írásbeli vizsgát szervez, minden hozzá forduló tanuló jelentkezését köteles fogadni. Ugyanakkor egy tanuló csak egy középiskolába jelentkezhet írásbeli vizsgára. A központi írásbeli felvételi vizsgák megírásának időpontja 2017. január 21., a pótidőpont január 26. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú központi írásbeli vizsgát. A központi írásbeli vizsga eredményéről a vizsgát szervező iskola – hitelesített értékelőlapon – közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat február 9-ig. A tanuló ennek ismeretében nyújtja be jelentkezési lapját, tanulói adatlapját (a továbbiakban együtt felvételi lapok), és vesz részt az általános felvételi eljárásban.

A szóbeli vizsgákat február 20. és március 9. között kell megszervezniük az intézményeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.