Parlament: Varga Mihály lesz a középpontban

A nemzetgazdasági miniszter öt javaslatát tárgyalja pénteken az Országgyűlés.

MTI
2016. 11. 11. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülésnap reggel nyolc órakor kezdődik az adótörvény változtatásáról szóló javaslat általános vitájával. A nemzetgazdasági tárca az adórendszeren keresztül kívánja segíteni a kis- és a középvállalkozásokat, Varga Mihály indítványa emellett jelentős ösztönzőket tartalmaz a Magyarországon megvalósuló beruházásoknak is.

Az ezután napirendre kerülő, a 2017-es büdzsé változtatásáról szóló javaslat többségében már elfogadott jogszabályváltozások átvezetését tartalmazza, egyik pontja pedig jelentősen megemeli a közbeszerzési kötelezettség értékhatárát, egyszerűsítve a legkisebb értékű beszerzéseket.

Általános vitát tartanak az államháztartási törvény módosításáról is, amely egyebek mellett érinti az önkormányzati gazdálkodást, a költségvetésitartalék-felhasználás egyes szabályait, szélesíti a Pénzügyi Békéltető Testület működését, és segíti a Liget Budapest projekt megvalósítását is.

Az utolsó két napirendi pontban a polgári perrendtartást, valamint a foglalkoztatási törvényt érintő módosítások kerülnek terítékre.

Az Országgyűlés jövő hét hétfőn, kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be kéthetes munkáját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.