Hosszú sor kígyózik a Városliget sarkánál hétköznaponta a fogcsikorgató hidegben. Mégis, türelmesen várakoznak az emberek, amíg befut a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének furgonja az ingyen ebéddel, noha többségük széttaposott félcipőben toporog.
Csuka István – ahogy ő fogalmaz – egy „táblás házból” (hajléktalanszálló) érkezett, de fél évig innen nem messze, a Városligeti-tónál, egy bokorban tanyázott. Az egykor műtősként és sportmasszőrként dolgozó férfi hat éve él az utcán, miskolci családi otthonukat testvérei nélküle adták el. Így lett egyszeriben nincstelen. Munkát nem talál, mert az első fizetésig nem tudna mit enni. Egy mosogatói állásban reménykedik, mert a vendéglőben legalább az étkezését meg tudná oldani. – A sorba állók nyolcvan százaléka a pia és a lakásmaffia miatt került az utcára – sommáz.
Hogy igaza van vagy sem, nem könnyű eldönteni, mert több várakozó is jól szituáltnak tűnik. Ilyen egy magas, szikár, idős hölgy is, aki hátat fordít nekünk, amikor kérdeznénk. Egy másik, valaha divatos, mára sötétszürkévé vált kucsmát viselő hölgyről pedig azt állítják a többiek: régen orvosként dolgozott. – Enni akarok, hagyjon békén – mordul ránk tekintélyt parancsolóan, amikor hozzá fordulunk.
Egy nevét titokban tartó, közelben lakó férfi azt mondja, két hete jár ide. – Egy nyugdíjasnak nagy megtakarítás, ha nem kell a napi meleg ételről gondoskodnia. Ráadásul amit kapunk, ízletes, nincs szétfőzve, agyonsózva, kifejezetten tetszik, hogy nincs benne hús – ad meglepő feleletet, amikor arról érdeklődünk, ízlik-e neki a koszt (a Krisna-tudatú tanok hívei vegetáriánusok – a szerk.). Hozzáteszi: két dobozzal érkezett, mert egy barátja szégyell sorba állni, ám nincs mit ennie otthon.
„Hare Krisna” – kurjant az időközben megérkező ételosztók felé Szabó Mária. A hetvenen túlinak tűnő asszony is négy, hozzá hasonló korú nyugdíjasnak visz ételt a házba. – Kevés a nyugdíjam, így legalább egy kicsit tudok félretenni, amiből futja orvosságra – közli a több mint hat éve a ligetbe járó asszony. Kopott bundában érkezik egy nyugdíjas segítő hölgy, aki többedmagával az ételosztásban működik közre. Azt mondja: a politikusok szégyene, hogy ennyien kényszerülnek idejönni. – Megérdemelne az egyház legalább egy kis bungalót, hogy ne az utcán kelljen osztania az ételt. Esőben, hóban, fagyban ugyanis nem kellemes várakozni a szabad ég alatt – fogalmaz. Az viszont örömmel tölti el, hogy a krisnások nem tesznek különbséget hajléktalan, nyugdíjas, fiatal, idős, jobb- vagy baloldali nézeteket valló között.