Tarlós kérdésünkre nem kívánt komolyabban foglalkozni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki kormányinfón megismételt bejelentésével. Eszerint a kabinet annyi forrást biztosítana a metrófelújításra, amennyit a főpolgármester kér.
Az ellenzéki pártok eltérően reagáltak az elhangzottakra. A jobbikos Tokody Marcell bemutatta azt a több mint tízezer aláírást, amelyet még szeptemberben gyűjtöttek a 3-as metró felújítására. Szerinte a munkálatok mielőbbi megkezdésén túl arra is szükség lenne, hogy megkeressék és megnevezzék a felelősöket.
Az MSZP-s Horváth Csaba azt fejtegette, hogy a felújítás kevés, továbbépítés kellene, de szerinte csak akkor fog továbbépülni a 3-as és a 4-es metró, ha „a budapestiek elzavarják a fideszes kormányzatot és az azt kiszolgáló városvezetést”. A DK Hívd Tarlós Istvánt! címmel indított plakátkampányt, ezen a főpolgármester ímélcímét és hivatali telefonszámát is megadták egy lángoló metrót ábrázoló ikon feltüntetésével. Budapest vezetője azt mondta, hogy őt ugyan nem fogja feljelenteni senki, de ez az eljárás mégiscsak útszéli.
A Budapestinfón egyébként újfent elhangzott, hogy a csillaghegyi öblözet, a Római-part árvízvédelmének végleges tervének sorsa már csak az új évben, január közepén dőlhet el. A korábbi tiltakozások hatására két nyomvonalváltozat is készül, ám az ellenzőknek a főpolgármester szerint már kizárólag a vízügyi szakma képviselőivel vitatkozhatnak majd. Ettől függetlenül nem változtak a korábban megszabott határidők: a parti védmű munkálatait 2019. március 31-éig, a kapcsolódó beruházásokét május 31-éig kell befejezni. „Én a csillaghegyi öblözet közelében élő ötvenötezer ember és a szakma véleményére vagyok kíváncsi” – zárta le a maga részéről az eddigi politikai vitát Tarlós István. Szerinte fontos megemlíteni azokat a munkálatokat is, amelyeket a város végeztet, de korántsem kapnak akkora nyilvánosságot. A jelenleg zajló útfelújítások közül kiemelte a II. kerületi Bimbó úton, a III. kerületi Szentendrei úton, a XI. kerületi Bocskai úton, a XIII. kerületi Róbert Károly körúton és Dráva utcában zajló fejlesztéseket, valamint a Margitsziget teljes csatornázását és csapadékvíz-elvezetését.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!