Ismét teljessé válik a Gripen-flotta

Tavaly júniusban érte baleset. Svédországban pofozták helyre.

Zord Gábor László
2016. 12. 16. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Befejeződött a javítása, és ma visszatér a kecskeméti légibázisra a honvédség 30-as oldalszámú Gripen harci gépe, melyet tavaly júniusban ért baleset. A gép futóműve behúzás közben megakadt, így nem volt lehetséges a normális leszállás, de a pilóta, Kádár Sándor őrnagy vállalva a kockázatokat úgy döntött, hogy hasra száll a géppel, s ha meg is rongálódik, legalább javítható maradhat. A manőver eleje sikerült is, ám a gép lesodródott a kifutópályáról a fűbe, ahol a pilóta katapultálni kényszerült belőle. A mentőberendezés azonban nem működött megfelelően, így Kádár Sándor súlyos gerincsérülést szenvedett.

A korábban, még tavaly májusban a csehországi Cáslav repülőterén pilótahibából menthetetlenül összetört 42-es repülőgéppel együtt, a vonatkozó szervezeti felelősségek megállapítása után, a Honvédelmi Minisztérium pótlási-javítási megállapodást kötött a gépek bérbeadójával, Svédországgal. Ez alapján a 42-est egy használt svéd géppel, a 44-essel pótolták, nyáron meg is érkezett Kecskemétre. A 30-as javításának befejeződésével és leszállításával ismét teljessé vált a honvédség egy repülőszázadnyi vadászgépereje, a 14 gépes Gripen-flotta. A balesetsorozat, mely hozzájárult Hende Csaba honvédelmi miniszter tavalyi szeptemberi menesztéséhez, mintegy 9 milliárd forintjába került a honvédelemnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.