Kijátszható a milliárdokért épült kerítés

Pénteken a decemberi rekord is megdőlt azzal, hogy 38 migráns jutott át a kerítésen.

Markotay Csaba
2016. 12. 19. 19:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár már a második kerítés építését is megkezdték a magyar–szerb határszakaszon, a kormány pedig nagyjából 200 milliárd forintot elköltött a határvédelemre, ez az utóbbi hónapokban egyáltalán nem érezhető a déli határon átjutó migránsok számában. Sőt, pénteken a decemberi rekord is megdőlt azzal, hogy 38 migráns jutott át a kerítésen – derült ki a rendőrség honlapjáról.

Ez azoknak a száma, akiket nem tudnak a határtól számított nyolc kilométeren belül elfogni, így már nem is vihetik vissza őket a kerítés túloldalára. Számuk általában öt és tíz között alakult ebben az évben, csakhogy decemberben kétszer is előfordult 20 feletti adat.

Ennél jóval többen vannak azok a migránsok, akik bár megpróbálnak bejutni Magyarországra, de a nyolc kilométeres zónában kapják el őket, ezért visszatoloncolhatók a határzár szerbiai oldalára. Csütörtökön 160, pénteken 65, szombaton pedig 51 átlépési kísérlet volt a rendőrségi statisztika szerint.

A kormány továbbra is önti a pénzt a határvédelemre. Az eddigi nagyjából 200 milliárdban ráadásul nincs benne a most épülő újabb déli kerítés költsége. Ám nem látni pontosan, hogy határvédelem címszó alatt mire és mennyi pénzt költ el a kabinet, és azt sem, hogy ezek a beszerzések túlárazottak-e. Ennek oka, hogy az ügyben általában illetékes honvédelmi és rendészeti bizottság még arról is zárt ülésen határoz, hogy a beszerzések esetében felmentést ad-e a közbeszerzési törvény hatálya alól.

– Senkinek nincs fogalma erről – válaszolta egyik forrásunk arra, vajon reális-e a különböző felszerelésekre és fejlesztésekre megszabott pénzkeret. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője november végén közölte például, hogy – az addigi kiadásokon túl – mintegy 90-100 milliárd forintból szerelik fel a határvadász-alakulatokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.