A legfiatalabb áldozat 35 éves volt, a legidősebb pedig 88 – közölte kedden a Magyar Szociális Fórum (MSZF). A tájékoztatás szerint közterületen, azaz a szabad ég alatt 18-an fagytak meg, fűtetlen lakásukban 15-en, kórházba szállításuk közben, illetve odaérkezésük után 12-en, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Az elhunytak közül 25-en férfiak voltak, 20-an pedig nők.
A Magyar Szociális Fórum felhívta a figyelmet, hogy – a múlt télihez hasonlóan – emelkedő tendenciát mutat a rendkívüli kihűléses halálesetek száma. Tavaly december végéig 40-en lelték halálukat megfagyás következtében, 15-tel többen, mint egy évvel korábban ugyanabban az időszakban, az idén pedig eddig már 45-en.
A szervezet honlapján közzétett tájékoztatás kitér arra is, hogy az MSZF megkérdezte Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, lát-e összefüggést a rosszabbodó állapotok és a kormány társadalompolitikája között. Az MSZF ezzel kapcsolatban emlékeztetett Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár októberi nyilatkozatára, miszerint Magyarországon „azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni”.
Jelenleg az utcai szociális hálózat senkit nem kényszeríthet arra, hogy melegedőbe menjen, a törvény nem tiltja, hogy bárki leüljön a földre mínusz húsz fokban, s ott is maradjon. Vagyis akár az öngyilkosság ezen formájához is megvan az alkotmányos jog.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tragédiákért nem minden esetben önmagában a szegénység a felelős: az elmúlt évek tapasztalata az, hogy az elhunytaknak gyakran volt a túléléshez elegendő jövedelmük, s a holttestük mellett rendre halmokban állt a tűzifa. Vagyis bár a kihűléses halálesetekről szóló hírek hallatán joggal gondolhatnánk, hogy jórészt a távoli községekben, a tanyákon élő áldozatok nyomorúságos életkörülményei, a mélyszegénység a tragédiák magyarázata, a helyzet nem ilyen egyszerű. Az áldozatok nagyrészt idősödő, elmagányosodott, talajt és reményt vesztett emberek, akik az anyagi nehézségeken túlmutató mentális krízisen mentek át, amellyel rendre együtt jár az alkoholizmus és a szociális kirekesztettség.
Fél nap eszméletlenség elég a jégveremmé vált lakásban, s az egyébként is legyengült szervezet felmondja a szolgálatot.
Kihűléses tünetekkel, fagyási sérülésekkel legtöbben természetesen az utcáról kerülnek kórházba, ott viszont a fedél nélkül maradottak túlélési esélyei valamivel jobbak az átlagemberekéinél – legalábbis erről számolt be néhány évvel ezelőtti tanulmányában még a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosaként Zacher Gábor (Zacher Gábor: Halál kihűlés miatt: figyeljen a szomszédjára! Weborvos.hu, 2008. december 29.). A hipotermiás tünetekkel otthonukból kórházba kerültek közül minden második beteg meghal.
Csend és hó és halál – Konkrét esetek az elmúlt évekből
Sajópetri: Bözsi néni (†73) – Sajópetriben a hetvenhárom éves Bözsi nénit az unokája gondozta, minden második napon járt hozzá élelemmel, s rendszeresen bekészítette neki a tűzifát is. Férje néhány éve meghalt, s elvesztette a fiát is, főleg ez okozta összeomlását. Fiatalabb korában rendesen eljárt dolgozni, a „Mezőgépnél” volt munkája meg a szőlőben, hívták takarítani meg kézbesíteni, a család nem élt kimondottan szegény körülmények között. Azt mesélik, unokája és menye rá akarták venni, hogy a hideg miatt költözzön hozzájuk egy időre Sajóládra, de az asszony nem volt hajlandó otthagyni a házát. Dacos volt. Az önkormányzat is felajánlotta a segítségét, de nem vette igénybe. A szomszédokkal tartotta a kapcsolatot, de a kapuja mindig be volt zárva. Egy nappal korábban járt nála az unokája, de a köztes időszak is túl hosszúnak bizonyult. Január 9-én a hideg kályha, ahogy itt mondják, a masina mellett, a hokedliről lefordulva találtak rá.
Penészlek: István (†61) – Penészleken nem teljesen világos, mi történt 2010-ben, január 7-re virradóra. A rendőrség beszámolója szerint a férfi feleségével együtt tért nyugovóra kedd éjjel, a fagyos éjszakát túlélő nő azt állította, hogy lefekvéskor begyújtottak a kályhában. Ezt alátámasztja, hogy a szoba légtere a körzeti orvos szerint füsttel volt teli, viszont a helyszíni szemle során a lakásban –5 Celsius-fokot mértek. Az biztos, hogy volt fűtési lehetőség a házban, a környéken látták is, hogy rendszeresen füstölt a kémény. A község minden lakójának, így Istvánnak is volt elegendő tűzifája, ismerősei elmondása szerint inkább az életvitele vezethetett oda, hogy ily módon távozott. A penészleki férfit korábban dolgos embernek ismerték, Budapestre járt egy céghez, aztán rokkantnyugdíjas lett. Az önkormányzattól folyamatosan segítették, emellett úgy tudni, 80–90 ezres nyugdíjat kapott, többet, mint az idősek többsége, ebből s felesége járandóságából futotta volna a túlélésre.
Mád: Lajos (†55) – Kihűlés okozta Mádon az ötvenöt éves Lajos halálát is, a penészleki eset után három nappal találtak rá a házában. A sors fintora, hogy a férfi korábban éppen fahasogatásból élt. Falubeli megbízóitól kapott olykor a tüzelőből a munkáért cserébe. Halála napján is bőven akadt fa a házában, oda volt készítve a kályha mellé, ám valószínűleg elaludt, s elfelejtett begyújtani. A tél pedig nem kegyelmezett neki. Azt mesélik, Lajos nem élt éppenséggel példamutató életet, kis pénzét képtelen volt rendesen beosztani, segélye jórészt a kocsmában kötött ki. Hétköznapokon teljes ellátást, meleg ételt kapott az önkormányzattól, hét végén a szomszédban lakó szociális gondozó vitt neki élelmet. Rendes munkát is próbáltak keresni neki, de képtelen volt tartósan ellátni bármilyen feladatot. Mint ahogyan családban élni sem tudott, vagy talán nem is akart: hiába volt lánytestvére, magányosan tengette s végül fejezte be életét.
Kocsord: Géza (†53) – Kocsordon a szociális gondozó talált rá az ötvenhárom éves Géza holttestére. A férfi halálát valószínűleg kihűlés okozta, úgy aludhatott el előző este, hogy előtte nem rakta meg a kályhát. A faluban szorgos és tehetséges munkásemberként ismerték, magánélete azonban félresiklott. Tragédiáját jelzi, hogy válását alig néhány nappal halála előtt tette hivatalossá a bíróság. Nem volt igazából alkoholista, ám a szervezete nagyon rosszul bírta a szeszt.
A szereplők sorsát hazai történetek sokaságával helyettesíthetnénk be.
