MSZP: 3 milliárdos jutalék miatt kapnak utalványt a nyugdíjasok

Korózs szerint azért nem készpénzt adnak, mert jutalékot kapnak a kormánybarát körök.

MTI
2016. 12. 15. 11:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korózs, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány fővárosi épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jutalékot az utalványok kibocsátója kapja. Ha készpénzben adnák oda a juttatást, akkor nem lenne semmilyen jutalék – tette hozzá.

Azt mondta, senki nem nyilatkozott arról, hogy az utalványok áfával együtt több mint 35 milliárd forintos összege melyik költségvetési soron található, és milyen jogcímen utalta át a kormány, ha egyáltalán átutalta. Azt is kifogásolta, hogy a kormány nem mutatott be semmilyen dokumentumot arról, hogy megrendelte-e az utalványokat.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy a hírek szerint január 1-jén megszűnik az alapítvány, ezért kérdéses, hogy a beváltott utalványokat kivel fogják elszámolni a cégek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sorozatszámmal ellátott Erzsébet-utalványokra szigorú bizonylatolási szabályok vonatkoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.