Murányit akarja az MSZP?

Az MSZP-n belül sokan aggódnak amiatt, hogy Murányi Marcell lehet a párt kommunikációs igazgatója.

Katona Mariann
2016. 12. 19. 4:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, korábban a Népszabadság főszerkesztőjeként tevékenykedő Murányi Marcell lehet az egyik aspiráns az MSZP kommunikációs igazgatói posztjára – értesült a Magyar Nemzet. Hivatalos döntés még nincs, de a felkérés – úgy tudjuk – már megtörtént. Lapunk tegnap kereste Murányi Marcellt, aki azonban mindössze annyit mondott, hogy erről a kérdésről nem tud nyilatkozni.

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke a téma kapcsán a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy az új pártvezetés a megválasztása óta keresi a megfelelő személyt, és több komoly szakemberrel, illetve ügynökséggel folytak és folynak tárgyalások. – A poszt még nincs betöltve, szerződés nincs aláírva, de amint meglesz a kommunikációs igazgató, az MSZP tájékoztatni fogja a közvéleményt – szögezte le a politikus. A kifejezetten Murányi Marcellre vonatkozó kérdésünkre Nyakó István úgy fogalmazott, hogy konkrét nevekről az érintettek kérésének megfelelően nem szeretne felvilágosítást adni.

Információink szerint a szocialista párton belül többen is aggódnak amiatt, hogy Murányi Marcell vezetheti majd a párt kommunikációját. Nem a felkészültségét vagy a hozzáértését kérdőjelezik meg, sokkal inkább attól tartanak, hogy a múltja, konkrétan a közlekedési balesete milyen fényt vet majd az MSZP-re. Kommunikációs szempontból ugyanis egy támadási felületet ad az ellenfeleiknek. Mindezt ráadásul úgy, hogy az érintett bírósági ügye még nem is zárult le.

Murányi Marcell tavaly áprilisban volt részese egy balesetnek, amikor a fővárosi István utcánál autójával elsodort egy hajléktalan biciklist. A férfi kórházba került, ahol körülbelül egy hónappal később életét vesztette. A Népszabadság akkori első embere azt nyilatkozta, hogy nem vette észre a gázolást és hazament, majd amikor már otthon látta az autóján lévő sérülést, visszament a helyszínre. A bíróság a cserbenhagyást nem találta bizonyítottnak, de közúti baleset gondatlan okozása miatt egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, amelyet két évre felfüggesztett. Az ügy azonban még folytatódik, mert hiába fogadta el Murányi Marcell és védője az ítéletet, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

A Népszabadság főszerkesztői posztjáról Murányi egyébként lemondott, amikor megtudta, hogy a biciklis elhunyt a kórházban. Ezután testvére, Murányi András lett a napilap vezetője egészen addig, míg az ellenzéki médiumot botrányos körülmények között egyik napról a másikra megszüntették október elején. Murányi Marcellt később a lapot akkor még kiadó Mediaworks foglalkoztatta külsős tanácsadóként, a cégtől november elején távozott.

Murányi Marcell 2014 augusztusában lett a Népszabadság főszerkesztője, előtte – 2006-tól – a Blikk-csoport főszerkesztői pozícióját töltötte be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.