Putyinnal és Trumppal is találkozik jövőre Orbán

Ismét Budapestre jön Vlagyimir Putyin orosz elnök – értesült több forrásból a Magyar Nemzet.

Kósa András
2016. 12. 19. 14:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Februárban ismét Magyarországra jön Vlagyimir Putyin orosz elnök – értesült több kormányzati forrásból is a Magyar Nemzet. Információnkat orosz diplomáciai körökből is megerősítették. Egy kormányzati forrásunk szerint „a látogatásban nincs semmi különös”, ugyanis az csak a folytatása annak a folyamatnak, ami Putyin tavaly februári látogatásakor elkezdődött. – Akkor megegyeztek, hogy minden évben találkoznak, és Putyin egyből meg is hívta a protokoll szerint Orbán Viktort, aki egy év múlva elment Szentpétervárra, és az akkori találkozó keretében természetesen a magyar kormányfő ismét visszahívta az orosz elnököt, ezért jön most Putyin – mondta informátorunk.

Két éve Putyin koszorúzott egy szovjet katonai temetőben, majd „elvi megállapodás született” az egyébként 2019-ben lejáró hosszú távú gázszerződés meghosszabbításáról. Emellett egy, a látogatást követő sajtóbeszélgetésen Orbán Viktor maga jelentette be, hogy szintén megegyeztek abban, hogy a 2018-as oroszországi futball-világbajnokság egyik új stadionját magyar cég építheti fel. Ebből azonban nem lett semmi. Idén februárban Moszkvában alá is írták a gázszerződés meghosszabbítását.

A mostani út napirendjéről egyelőre kormányzati forrásaink sem tudtak sok konkrétumot elárulni, egyikük szerint az út előkészítésében egy két héttel ezelőtt Budapesten járt Roszatom-delegáció is részt vett, ezért „elképzelhető, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban írnak majd alá valamit, ceremoniális keretek között”. December 5-én Budapesten járt Viktor Zubkov, a Gazprom elnöke, és Orbán Viktorral is találkozott. Ez a megbeszélés már Putyin látogatásának előkészítésének jegyében zajlott. Egyelőre az út pontos időpontja nincs meg, az legvalószínűbb, hogy februárban, de mindenesetre valamikor az első negyedévben találkoznak a politikusok.

A két éven belüli három találka azt jelenti, hogy Orbán Viktor immár Vlagyimir Putyinnal folytat a legsűrűbben kétoldalú tárgyalásokat. Ez az Európai Unióban biztosan, de talán az egész kontinensen is példátlan egy kormányfő részéről. 2009 óta egyébként minden évben tárgyaltak, igaz, tavalyig minden alkalommal Orbán vizitált.

A magyar kormányfő – szintén az év első negyedében – jó eséllyel Donald Trumppal is találkozhat majd. (Orbán Viktor korábban azt nyilatkozta a Világgazdaságnak adott interjújában, hogy a megválasztott amerikai elnök telefonos beszélgetésük során meghívta Washingtonba, de hivatalos megkeresés egyelőre nem érkezett.) Úgy tudjuk, magyar részről nagyon komolyan lobbiznak egy négyszemközti megbeszélésért, amire 2017 első két hónapjában két alkalom is nyílhat. Az első a Münchenben minden évben hagyományosan februárban megtartott biztonságpolitikai konferencia. Egy kormányzati forrásunk szerint „tartja magát a remény, hogy Orbán Viktort felkérik majd egy felszólalásra”. Ebben az esetben – mivel Trump részvételét sokan biztosra veszik – alkalom adódna egy személyes találkozóra is. Egyelőre egyébként az sem kizárt, hogy Putyin is elmegy Münchenbe, így akár az első Trump–Putyin találkozó is összejöhet akkor.

Ugyancsak februárban kerülhet sor egy informális NATO-csúcstalálkozóra Belgiumban, a szövetség új székházának átadóján. Bár ezt az időpontot érdemes fenntartásokkal kezelni, mivel a gigantikus épület kivitelezői már rég kicsúsztak minden határidőből (és a költségvetést is jelentősen túllépték), szóval bármi elképzelhető. Itt mindenesetre nyilván jelen lesz mind Trump, mind Orbán, kormányzati forrásaink szerint pedig „jelenleg úgy tűnik, minden esély megvan egy rövid négyszemközti találkozó megszervezésére”.

Van egyébként még egy harmadik opció is – bár ennek mindenki kevés esélyt ad. A magyar diplomácia még nem tett le arról, hogy elérje: Orbán Viktort Trump január 20-i beiktatására is meghívják. Noha az eseményre 120 állami vezetőt várnak, egyelőre kormányzati forrásaink szerint is csekély az esélye, hogy a magyar kormányfő közöttük lesz. – De teljesen nem is kizárható ki. Ennek a héten el kell dőlnie – fogalmazott egyikük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.