Nolimpia: már 35 ezer aláírás gyűlt össze

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Momentum Mozgalom azt ígérte, nem áll le a gyűjtéssel, a rendelkezésre álló utolsó pillanatig folytatja.

Markotay Csaba
2017. 01. 22. 21:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár még csak néhány hete ismert a Momentum Mozgalom neve, máris telt házas rendezvényt hoztak össze a hét végén az olimpiai rendezésről szóló népszavazási kezdeményezésről – számolt be a Hvg.hu. A szervezők szerint ez már önmagában siker, figyelembe véve az átlag állampolgárok politikával szembeni fásultságát. Az egyik budapesti klubban megtartott szombati rendezvényen több száz érdeklődő előtt elhangzott, sok visszajelzést kaptak arról, hogy sikerült felkavarniuk a hazai politika állóvizét.

Meglódult az adományok gyűjtése is. Az MKKP-hez például a múlt hét végéig hétmillió forint felajánlás érkezett úgy, hogy csütörtökön még csak hárommilliónál tartottak. A Fidesz egyelőre csak „ül és vár”, ahogy azt Lázár János kancelláriaminiszter jelezte. Tarlós István főpolgármester viszont kijelentette: aki Budapestet szereti, az nem írja alá az olimpiaellenes aláírásgyűjtés íveit.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.