A DK az MSZP nélkül is el tudna indulni

De alapvetően elkötelezett amellett, hogy együttműködés vezessen el az „Orbán-rendszer eltakarításához”.

Katona Mariann
2017. 02. 20. 22:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció kész és képes arra, hogy akár önállóan is megméresse magát – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a párt alelnöke azután, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombaton nyíltan visszavonulásra szólította fel Gyurcsány Ferencet. Varju László elmondása szerint még nem hoztak döntést ebben a kérdésben, de figyelnek „minden olyan rezdülésre és változásra, ami a környezetükben bekövetkezik”. Azt megismételte ugyanakkor többször is, hogy a DK alapvetően elkötelezett amellett, hogy együttműködés vezessen el az „Orbán-rendszer eltakarításához”.

Varju László sajtótájékoztatóján arról is beszélt, az együttműködés nem ott kezdődik, hogy egy „lelkesítő párttanácskozáson” ki milyen beszédet mond. Az pedig – ahogy fogalmazott – egy kicsit meglepte őket, ami Botka László helyzetértékelőjében elhangzott. Ők mindenesetre most arra várnak, hogy Botka Lászlóval le tudjanak ülni egyeztetni, bár ismeretei szerint a szocialista politikus még nem jelentkezett náluk ezzel kapcsolatos konkrétumokkal.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az ATV hétfő reggeli műsorában ugyancsak azt erősítette, hogy várják Botka Lászlót „kávéval, ásványvízzel, teával, vagy amit kér”. Egyelőre azonban számára úgy tűnik, hogy Botka László személye megosztó, hiszen bejelentkezése óta nem sikerült szövetségest találnia.

A szocialista politikus már tavaly decemberben, amikor bejelentkezett a kormányfői posztra, egyértelművé tette, hogy Gyurcsányt nem szeretné egy közös baloldali listán látni, szombati helyzetértékelőjében pedig minden korábbinál nyíltabban támadta a volt miniszterelnököt. Igaz, a nevét egyetlen alkalommal sem mondta ki. Botka – egyebek között – úgy fogalmazott, hogy aki korábban „a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia”.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.