Indul a tavaszi ülésszak

A miniszterelnök napirend előtt szólal fel.

Katona Mariann
2017. 02. 20. 6:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő két hónap kihagyás után ma újra beindul a parlamenti szezon, megkezdődik ugyanis a tavaszi ülésszak. Habár az előzetes napirendben nem jelezték, a szezonnyitó napok többnyire Orbán Viktor miniszterelnök beszédével veszik kezdetüket. Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy Orbán Viktor a mai ülésnapon napirend előtt felszólal.

Már az első napon szavazniuk kell a képviselőknek, mégpedig a fideszes Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről, két különböző ügyben is. A kormánypárti honatyát rágalmazás miatt jelentették fel ketten is, de az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem szeretné, ha kiadná őt a T. Ház. Ennek alapján valószínű is, hogy a mentelmi jogát a kormánypárti többség szavazatával nem fogják felfüggeszteni.

Még a délutáni órákban az Országgyűlés elé kerül a Jobbik alaptörvény-módosító javaslata, amely szó szerint átvette Orbán Viktor korábbi, kvótaellenes indítványát, kiegészítve azzal a mondattal, hogy a letelepedési kötvényeknek is alkotmányos szinten gátat szabnának. A kormánypártok korábban érdemi indoklás nélkül elutasították a javaslatot, arra sem találták alkalmasnak, hogy egyáltalán vitázzanak róla a plenáris ülésen. Most mégis lesz egy rövid vita, és holnap már szavaznak is. Ugyancsak ma délután megvitatják, majd holnap döntenek Lázár János javaslatáról, ami a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szól.

Holnap más szavazások is lesznek, az Országgyűlésnek döntenie kell ugyanis a korábban az Alkotmánybíróság által egyes részleteiben alaptörvény-ellenesnek minősített perrendtartási törvényről. A taláros testület problémája az úgynevezett közigazgatási felső bírósággal volt, emiatt kénytelenek rajta változtatni. Ugyancsak holnap döntenek titkos szavazással az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesi posztjára jelölt Bándi Gyula megválasztásáról.

Holnap kezdődik meg a vitája a belügyminiszter által jegyzett javaslatoknak, amelyek lényegében visszaállítják a menedékkérők esetében a határrendészeti őrizetet. Ez egyébként eddig Brüsszel miatt nem volt lehetséges, Orbán Viktor miniszterelnök még évértékelőjében is utalt rá, hogy emiatt viták lesznek majd az Európai Bizottsággal. A javaslat lényege, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a menekültkérelmet beadók nem mozoghatnának szabadon az országban. A kérelmük jogerős elbírálásáig a határon kialakítandó, két-háromszáz fős konténertáborban kellene várakozniuk. Ugyanide szállítanák azokat is, akiket illegális bevándorlóként bárhol az országban elfognak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.