Kósa a demokráciák tanulmányozását ajánlotta Vonának

Jól áll a Fidesz–KDNP a választási felkészüléssel – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

MTI
2017. 02. 20. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa Lajos közölte azt is, hogy ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a költségvetést, a jogi határzárat, az adócsökkentést, valamint a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését.

Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Szerinte olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, „én nagyon szerettem volna, de így nem megy”.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője Vona Gábor Jobbik-elnök azon felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a kormányfőt. Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott ez rendszeridegen. Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését – fogalmazott Kósa Lajos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.