Megágyazhattak a kormányközeli holdudvarnak

Még nem tudni, milyen vezetősége lesz a szállodaszövetségnek, de az irány már látszik.

Szabó Emese
2017. 02. 22. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a kormányzat baráti holdudvara egyre nagyobb szerepet kap a turizmusban, illetve arról, hogy úgy tűnik, az eredetileg szigorúan szakmai szervezetként működő szállodaszövetségre nyomás nehezedik a frissen felállt Magyar Turisztikai Ügynökség felől. Forrásaink szerint az új állami szervezet többet akar puszta partneri kapcsolatnál – ez állhatott annak hátterében is, hogy a szövetség elnöke a múlt év végén váratlanul megvált posztjától. Kaptunk arról szóló információkat is, hogy a szervezetben külső tanácsadók ha nem is elnöki, de vezető beosztást szánnának Hamvas Zoltánnak, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület elnökének.

Ugyan név hivatalosan még sehol nem hangzott el, így nem tudni, ez valóban így lesz-e, de az már ismeretes, hogy a szállodaszövetség keddi rendkívüli közgyűlésén úgy módosították a hoteleket és vendéglőket tömörítő társaság szervezeti és működési szabályzatát, hogy a jövőben az elnök és az általános alelnök mellett „gasztronómiai társelnök” is legyen. A szövetség március 21-i, újabb rendkívüli közgyűlésén már megejtik a tisztújítást, ekkor megválaszthatják a gasztronómiai társelnököt is. Arról, hogy ezzel kapcsolatban kapott-e megkeresést, érdeklődtünk Hamvas Zoltánnál is, aki nem állt szóba velünk. Neve ebben az összefüggésben azért lenne érdekes, mert ő az egyik alelnöke annak a Pannon Gasztronómiai Akadémiának, amelyet a magát Orbán Ráhel mentoraként említő Zsidai Zoltán Roy vezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.