Vona körözött fegyverkereskedőt engedett be a Parlamentbe?

A Magyar Idők szerint mindezt fénykép is bizonyítja.

MTI
2017. 02. 22. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vona Gábor hagyta jóvá Mario Rönsch és társa, egy német lapkiadó parlamenti beléptetését tavaly márciusban – tudta meg a lap hivatalos forrásból.

A Magyar Idők szerint fénykép bizonyítja, hogy a fegyvernepper az Országgyűlés épületének egyik erkélyén tartózkodott.

A Jobbik egyelőre tagad – írta a lap.

A cikkben az áll, hogy Rönschöt német lapok szerint közösség elleni uszítás és állam elleni bűncselekmények miatt körözi a német ügyészség. Azt is írták, hogy cége gumilövedékes fegyvereket árusít.

Jobbik reagálás

Nem képviselők, hanem a Jobbik két asszisztense fogadta tavaly tavasszal a Parlamentben a német Compact magazin kiadójának két vezetőjét, Kai Homilius kiadóigazgatót és Mario Rönscht, a hetilap marketingesét. A Magyar Idők állításaival ellentétben Vona Gábor egyáltalán nem ismeri és soha nem is találkozott Mario Rönschsel, valamint természetesen nem is hagyta jóvá a két német férfi beléptetését. Vagyis annyi történt, hogy a Jobbik két munkatársa megbeszélést folytatott egy német hetilap kiadójának vezetőivel. A Compact egyébként előszeretettel állítja be pozitív példaként a magyar kormány politikáját, a lap főszerkesztője a Demokratában méltatta Orbán Viktort, Schmidt Mária pedig interjút adott a Compact magazinnak. A Jobbik munkatársai nem tudtak és nem is tudhattak a találkozó előtt semmilyen Rönsch elleni eljárásról, ha a magyar hatóságoknak feladata lett volna, nyilván Kövér László őrsége sem engedte be volna őket az Országházba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.