Felmondott a Táfelspicc rovatvezetője

Távozik Zirig Árpád az Origo gasztrorovatának vezetője, összesen hárman hagyják el a Táfelspicc rovatot.

MNO
2017. 03. 20. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan is beadta felmondását Zirig Árpád, az Origo Táfelspicc rovatának vezetője – erről az újságíró tájékoztatta lapunkat. Indokként azt említette, hogy más szakmai kihívásokat keres, és több energiát fordítana saját vállalkozására.

Zirig Árpád 2014 tavaszától dolgozott az Origo gasztrorovatánál, majd – miután a Malackaraj blogot is vezető Péter Anna búcsúzott a portáltól – átvette a Táfel irányítását. Információink szerint nemcsak Zirig hagyja el a másfél év alatt teljesen átalakított és kormánypártivá tett Origót, de Kádár Mónika állandó munkatárs és Nábelek Zsófia külsős szerző is máshol folytatja majd a munkát.

A rovat ettől még nem szűnik meg, hiszen több gasztroszerző még marad az Origónál. A felmondások ugyanakkor nem előzmény nélküliek: március 3-án betelt a pohár a Techrovat újságíróinál és vezetőjénél, március 14-én pedig megszűnt a portál (vezetésében és szellemiségében független) kulturális aloldala, az Unikornis is.

Az eseményeknek az adott lökést, hogy március elején szabályos kirúgási hullám indult az Origónál: korábban is távoztak szerzők a portáltól, de ekkor egyszerre hét újságírót és szerkesztőt bocsátottak el minden előzmény nélkül, olyan szerzőket, akik még a Száraz Istvánhoz köthető vezetés előtt érkeztek a céghez.  

Mennie kellett például a a hírturnusvezetőnek és Mártha Bence sportújságírónak is, aki később dühödt hangvételű nyílt levélben borította ki a portál szennyesét. A kirúgásokat intéző hr-esek gazdasági okokkal indokolták az elbocsátásokat – aminek némileg ellentmondott, hogy a kirúgásokkal egy időben már új álláskeresőket interjúztattak a szerkesztőségben. Gábor László hírfőszerkesztő ugyanakkor arról beszélt, hogy nem akarnak patetikus vitákat, együttműködő csapattal szeretnének dolgozni a későbbiekben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.