Egykori oxfordi társa, Kontler László történész, a CEU volt rektorhelyettese vette magának a fáradságot, s Facebook-bejegyzésében elmagyarázta a miniszterelnöknek – aki szerint senki nem tudja mi is az a CEU –, mi értendő a CEU kifejezés alatt.
Régi ismerősként Kontler nem bajlódik hosszas megszólítással:
„Viktor!
Ne haragudj a közvetlenkedésért, de ismerjük egymást jó ideje. A »kedves« vagy hasonló minősítést most mellőzném.
Azt olvasom, szerinted senki nem tudja, mi az a CEU. Ezen csodálkozom, tényleg. Jó eszű, tanult ember vagy, jó a memóriád is, igaz, mostanában a sok stressz biztos azt is megviseli. Ha nem megy, miért nem kérsz segítséget?
Például erre biztos emlékszel. Amikor ’89-ben együtt lógtunk Oxfordban, mondtam neked, hogy emberek, akiket mind a ketten tiszteltünk (egyikünknél ez így is maradt), gondolkodnak egy ilyen »dunai Oxford« szerű suli létrehozásán, kifejezetten azzal a céllal, hogy ugyanazért a tudásért ne kelljen bazi drágán oda menni vagy még messzebb, ahol éppen mi is ütöttük az időt. (Te nem olyan sokáig, mert inkább hazajöttél kampányolni, de azért mégis.) A sulit ugyanaz az alak akarta finanszírozni, aki akkor nekünk is csengetett. Határozottan emlékszem, hogy tetszett neked az ötlet.”
Hogy segítsen a megfejtésben, a történész Orbán emlékezetébe idézi, hogy – kis túlzással a fél kormány, vagy tán az egész és a miniszterelnök számos ismerőse – a gyűlölt Soros pénzén tanult, s biztos segít a megfejtésben.
Például a szóvivő:
„De ha ez már nincs meg, kérdezd meg például a Kovácsot. Már a legelső évben remek tempóérzékkel rácuppant a CEU-ra, annyira tetszett neki, hogy nem is bírt elszakadni vagy tíz évig. Össze is hozott egy egész rendes kis disszertációt (én voltam a témavezetője, csak tudom), meg is kapta a fokozatát – nem volt az csalás, sem ámítás. Igaz, lehet, hogy mégse jó ötlet pont őt kérdezni, mert azt is hallom, most őszerinte mégis csalás. Hát, nem tudom, hogy számol el magának azzal a tíz évével, de végül is ezt bízzuk rá.”
Vagy Orbán grúz kollégája:
„Ha ő nem tud neked ebben segíteni, akkor még mindig vannak ilyenek tizen-egynéhányezren a világban (de sokan egész közel), szerintem bármelyikük készségesen elmeséli. A múltkor például mindjárt megkérdezhetted volna a grúz kollegát, remek alkalom lett volna. Persze volt előtte ott az a kis paláver, az lehet, hogy egy kicsit kizökkentett, de hát a te pozíciódban az ember tudjon magán uralkodni.”
Esetleg a CEU épületét drágán fölhúzó barát, Garancsi István:
„Aztán ott van még a Garancsi nevű barátod. Szerintem nem lehet, hogy ő ne tudja, mi az a CEU. Ha nem hallottad volna, az ő cége húzta föl nekünk azt a mutatós kecót ott a Belvárosban. Nem mondom, jól megszámította, biztos szakított rajta rendesen, de hát mi se bántuk meg, mert igazán lakájos lett, úgyhogy ez így rendben is van. Illetve lenne, ha fél évvel a beköltözés után nem támad az a kis differencia köztünk, amiért őszintén szólva most kicsit el vagyunk bizonytalanodva. De ne aggódj, azért megtartjuk.”
Ja, és a miniszterelnök kabinetfőnöke, a letelepedési kötvény atyja:
„És eszembe jutott még a Rogán nevű is, na ő aztán segíthet neked ezt a dolgot megvilágítani, olyan jól értitek ti ketten egymást. Amikor ez az előbbi történet a házzal elkezdődött, még ő volt a főnök azon a környéken. Azóta még följebb vitte a jóisten a dolgát, szerencsére, de mi is segítettük ám. Tudniillik így, hogy mi betoltunk oda a környékre egy kis pénzt, le lehetett hívni Brüsszelből (érted: BRÜSSZELBŐL, hát ez mekkora poén, az eszem megáll!) azt, ami amúgy jár térkövezésre, szökőkutazásra, effélékre. A Belváros főutcájának hívják, ki szoktátok írni az ilyenekre, hogy »Magyarország jobban teljesít!« Ez megvan, ugye?”
De akár Kontler maga is kész segíteni a megfejtésben:
„Most hirtelen csak ennyi, de ezen is el tudsz indulni szerintem. Azt írja az újság, kaptál rá 30 napot, hogy eljuss a megfejtésig, szerintem menni fog. Ha időzavarba kerülsz, keress meg, tényleg szívesen.”
