Erős felütéssel és vallomással startolt el az idei Pride: Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője beszélt a közbeszéd és a közgondolkozás állapotának fenyegető romlásáról és saját melegségéről. Megnyitóját szó szerint idézte a Magyar Narancs.
Székely elmondta, egész fiatalkorában balerina akart lenni, de bárhogy törekedett is rá, hiányzott belőle valami abból a nőies kecsességből, amely a sikerhez kellett volna: későn döbbent rá, és élete leghasznosabb felismerésének tartja, hogy leszbikus – így el tudta fogadni magát, megértette korábbi nehézségeit, és boldog párkapcsolatban élhet.
A színházi rendező felidézte a békésnek, boldognak látott első Pride-rendezvényt valamikor a 2000-es évek elején, amikor még senki nem emelt szót, kezet a felvonuló melegek ellen – és összehasonlította a napjainkig romló állapotokkal.
„Nem akarok politikai beszédet mondani. Nem is nagyon tudom, hogy kihez lehetne szólni a mai magyar politikában. Kinek kell szólni arról, hogy nagyon nagy bajban van ez a társadalom. Hahó! Hahóóó! Valaki gyógyítsa már meg! 2000 környékén voltam először Pride-on. Boldog, békés volt az egész. Eszembe sem jutott, hogy visszafordulhat az idő, hogy pár évvel később néhány állampolgára ennek az országnak oly mértékben lesz politikai érdekek, provokáció áldozata, hogy savas tojással, emberi ürülékkel, sörösüvegekkel támadjon az emberi jogaikért békésen felvonuló honfitársaira. Sok a példa arra a történelemben még ma is, hogy egy bajban lévő, elégedetlen társadalom milyen könnyen mozdítható szélsőségek felé, hogy milyen könnyen manipulálható a boldogtalan, igazi jövőképpel nem rendelkező ember. Sokkoló volt, ami elindult körülöttünk. Nem kellett melegnek lenni ehhez. Az ország fröcsögni kezdett. Mindenki a másikra. Évekig mindenki fröcsögött. Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás, és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett” – mondta Székely Kriszta.
A szónok hozzátette, nem hiszi el, hogy nincsen ebben az országban jóság, hogy a kapzsiság, a fröcsögés és a taplóság lett Magyarország követendő vezérelve.
„Elvesztette mindenki a maradék eszét és szívét is? – tette fel a kérdést beszédében Székely, majd hangsúlyozta: – Nem a politikusokhoz beszélek, hanem mindenkihez, aki felelős ennek az országnak az állapotáért, aki eltűri, hogy egymásnak ugrasztott társadalomban éljünk.”
A szónok végül ébredésre szólított fel mindenkit, jobbosnak, balosnak mondott barátokat egyaránt. „Ébredjen fel az értelem és a szív a mi kis Kárpát-medencénkben! Öleljük jól meg egymást, és kezdjük újra! Induljunk együtt előre egy okos, szép szívű, sokszínű állampolgáraira büszke társadalom útján.”
