– Ehhez képest az MSZP egyes közvélemény-kutatások szerint mára 10 százalék alatti támogatottságú kispárttá töpörödött, politikusaik magukkal vagy más ellenzéki pártokkal foglalkoznak. Van, aki egyenesen az önfeloszlatást javasolja önöknek.
– Ezzel nem értek egyet. Nekem más javaslatom van: a szocialisták álljanak össze a DK-val, mert mi tisztességes baloldaliak vagyunk. Egy hónapon belül kell egy új kormányfőjelölt, és üzenjenek az egyszerű, baloldali embereknek, hogy lesz kire szavazniuk. Ne feledje, már volt, hogy ránk kétmilliónyian szavaztak, és ma is sokan várják a reményt, mert mi, baloldaliak többet tudunk tenni az emberekért. Az MSZP vezetői pedig vegyék tudomásul: változás kell, amelynek igénye nélkül nincs értelme politizálni, s a politikának sem másról, csak az emberekről kell szólnia. Még egyszer: kell egy erős baloldali és kemény párt! Nézzünk Európára, most Németországban is parlamentbe jutott egy szélsőjobboldali párt, ezért tartok a Jobbiktól is.
– A Jobbik mára – legalábbis saját definíciója szerint – radikális pártból néppárt lett. Ráadásul nagyon sok egykori szocialista szavazót tudtak „elcsábítani” az MSZP-től.
– Szerintem a Jobbik politikusainak és támogatóinak több mint egyharmada szélsőséges nézeteket vall.
– Tőlük fél, de Gyurcsány Ferenccel összefogna? Az ő idejében történt az a rendőri erőszak, amikor a hírhedt őszödi beszéd kiszivárogtatása után brutálisan felléptek a tüntető emberek ellen. Ráadásul nem a volt miniszterelnök politikája vezetett a Fidesz kétszeri kétharmados győzelméhez, nem 2006 után süllyedt egyre lejjebb az MSZP?
– Ebben igaza van, de mondok egy történetet: az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt több párttársammal a Balaton partján voltunk. Horn Gyula egykori miniszterelnök hívott minket, hogy nagy botrány lesz. Ő már tudta, hogy Gyurcsány Ferencet valakik lehallgatták, és ki fogják csinálni. A beszéd kiszivárogtatása után Horn tervezett egy szűk körű tanácskozást, amelynek fő témája Gyurcsány azonnali lemondatása lett volna, de a párt korábbi elnöke rosszul lett, kórházba került, és nem történt semmi.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!