Váratlan fordulattal 2,1 milliárdra emelték a Miniszterelnökségnek közbeszerzési tanácsokat adó Ész-Ker Kft. és SBGK Ügyvédi Iroda megbízási díját, vagyis a Tiborcz-féle – Orbán Viktor vejéhez köthető – üzleti körhöz tartozó tanácsadók 708 millió forinttal többet kapnak a februárban megszabott árhoz képest.
Az emelésről a Közbeszerzési Értesítő pénteki száma tudósít, igaz, a szerződésmódosítás még november 24-én történt. A változtatást azzal a – dokumentum szerint előre nem látható – körülménnyel indokolják, hogy a tanácsadóknak a vártnál jóval több feladatuk akadt a jogszabályi helyzet változásai miatt; ráadásul az e-közbeszerzés 2018-as bevezetésének híre szabályos rohamot idézett elő, az ajánlatkérők sokkal több eljárást indítottak az év utolsó négy hónapjában.
Érdekes egybeesés, hogy az e-közbeszerzést üzemeltető, monopolhelyzetű cég, a NEKSZT Kft. vezetője az a Csányi István, akit tavaly Lázár János kancelláriaminiszter javaslatára a közbeszerzéseket felügyelő helyettes államtitkárnak neveztek ki, és aki a HVG szerint Tiborcz István érdekszférájából érkezett. Helyettes államtitkári kinevezése előtt Csányi pedig pont az Ész-Ker szakmai irányítója volt. Az Ész-Ker meghatározó tulajdonosa jelenleg Kárpáti Péter, aki több ponton kötődik a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.
Lázár János egyébként november elején jelölte ki a NEKSZT-et az elektronikus közbeszerzés kizárólagos üzemeltetőjének – november 7-én pedig kedélyesen kávézgatott a miniszterelnök vejével.
Lázár János november közepén azután beterjesztette, az Országgyűlés pedig november 29-én elfogadta azt a törvénymódosítást, amely jövő év április közepéig tolja ki az e-rendszer bevezetését.