Alig rettegnek a civilektől a fővárosi kerületek

Budapesten eddig öt polgármester vette komolyan kaposvári kollégájuk felhívását.

2018. 01. 24. 9:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyarországon „titokban” befogadott csaknem 1300 menekült történetének lelepleződése óta egyre lanyhábban küzdenek a „Soros-terv” ellen a fővárosi kerületek vezetői – derült ki a helyi képviselő-testületek januári előterjesztéseiből. Budapest huszonhárom kerületéből tegnapig csupán háromban fogadtak el határozatokat Szita Károly (Fidesz–KDNP), a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének, Kaposvár polgármesterének felhívására.

Elsőként a múlt csütörtökön a XVIII. kerületben döntöttek a kormányzati kampányba illő javaslatról. Ughy Attila fideszes polgármester a „Vélemény nyilvánítása a bevándorlásszervező irodákkal kapcsolatban” című javaslatról lapunknak leszögezte: azt nem is ő, hanem egy képviselő terjesztette be. A határozat szerint nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzat területén „betelepítéseket hajtsanak végre”, egyben nemkívánatosnak nevezték az említett, de még soha senki által nem látott irodák létrehozását. Egy füst alatt csatlakoztak a székelyek autonómiatörekvését támogató uniós kisebbségvédelmi kezdeményezéshez, továbbá szolidaritásuk jegyében az önkormányzati intézmények épületeire kitűzik a székely zászlót.

Soroksáron kedden a független polgármester, Geiger Ferenc kezdeményezésére harcias felszólítást fogadtak el az időközben anakronisztikussá vált „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” címmel. A fideszes Karsay Ferenc vezette Budafok-Tétényben óvatosabbak voltak, mert tegnap csupán egy számmal jelölt országgyűlési határozatról foglaltak állást. Az volt az úgynevezett „Soros-terv” tavaly decemberi parlamenti elutasítása.

Bár Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester korábban levélben üdvözölte Szita Károly előterjesztését, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére nem nyújtott be Sorostól rettegő javaslatot. Azt azonban az ülés végéig bármelyik fővárosi képviselő megteheti helyette.

Csepelen szerdán Borbély Lénárd fideszes polgármester javaslatára még a kormányt is felkérnék, hogy jogszabályokkal lépjen fel Sorosék ellen. Ferencvárosban csütörtökön tárgyalnak Bácskai János kormánypárti polgármester „honvédő” előterjesztéséről. A többi városrészben pedig vagy nem üléseznek már ebben a hónapban, vagy a meghirdetett napirendi pontok között nincs Soros-ellenes anyag.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.