Létre kell hozni az új magyar középosztályt, mindenkinek esélyt kell adni ahhoz, hogy biztonságban éljen – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje kedden Nyíregyházán. Az ellenzéki politikus a Változás 2018 című kampánykörút helyi állomásán arról beszélt, az ellenzéki összefogás által elindított „középosztályprogramban” igazságos adó- és nyugdíjrendszer megalkotása, hozzáférhető, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása és a minőségi oktatás megteremtése szerepel kiemelt helyen.
„Azért kell jó iskola, mert az új középosztály a tudásra fog alapulni, és azt szeretném, ha ebbe a társadalom túlnyomó többsége bekerülhetne” – fogalmazott Karácsony Gergely. A célok egyszerűek, kézenfekvőek, de egyben abszurdak is, hiszen most ezekkel kell kampányolni és meggyőzni az embereket – tette hozzá a miniszterelnök-jelölt.
A Váci Mihály Kulturális Központ nagytermében összegyűlt érdeklődők és szimpatizánsok előtt Karácsony Gergely azt mondta, Magyarországnak olyan kormánya van, amely ezt nem érti, ezért az első dolog ezen változtatni. „Nagyon fontos, hogy megértsük azt, hogy ez a kormányváltás több mint kormányváltás, lényegében egy politikai rendszer leváltását, egy politikai mentalitás, felfogás leváltását jelenti. El kell érnünk azt, hogy igaz legyen a több hatalom, több szolgálat mondás, azaz szolgálatra kész politikusokra van szükség” – jelentette ki. Karácsony Gergely szavai szerint az MSZP és a Párbeszéd ennek a szolgálatnak a jegyében képes volt arra, amire kevés párt, vagyis túllépni saját árnyékán.
„Nem a pártok a fontosak, az a fontos, hogy ezeket az egyszerű igazságokat Magyarországon ki lehessen mondani és végre lehessen hajtani” – hangsúlyozta. Karácsony Gergely reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki szövetség kibővül a jövőben, „aki félig a szövetségesünk, az talán egészen azzá válik”, a szervezeti egységük mellett most még kiálló pártok pedig rájönnek arra, hogy a „szolgálat”, vagyis az ország érdeke a fontosabb.