Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség egy szentkirályi nővel szemben, aki – azért, hogy a nyomravezetői díjat jogtalanul megszerezze – valótlanul azt állította, hogy a Teréz körúti robbantással kapcsolatban információval rendelkezik.
Az ügyészség közleménye szerint a 35 éves nő még 2016. szeptember 30-án Kecskeméten a mobiltelefonjáról elektronikus üzenetet küldött a Miniszterelnökségi Sajtóiroda e-mail címére. Ebben valótlanul azt állította, hogy információja van a Teréz körúti robbantással kapcsolatban.
A vádlottat igazoltatták és a robbantás miatt folyó bűnügyben tanúként hallgatták ki. Ennek során viszont megállapítást nyert, hogy a nő az ügyben semmilyen érdemleges információval nem rendelkezik. A vádlott célja kizárólag a nyomravezetői díj jogtalan megszerzése volt.
Az eset után néhány nappal a munkanélküli nő elköltözött az élettársától, és gyermekével 2016. október 6-tól november 24-ig beköltözött az egyik kecskeméti belvárosi panzióba. Valótlanul arra hivatkozott, hogy addig veszi igénybe a panzió szolgáltatásait, míg a lakásukat felújítják, a szállásuk költségét pedig egy általa megnevezett cég fogja kifizetni. Valójában azonban a nőnek már a beköltözéskor sem állt szándékában a panziónak fizetni, erre anyagi lehetősége sem volt. A vádlott néhány ingóságát hátrahagyva, fizetés nélkül távozott a panzióból, és ezzel 355 800 forint kárt okozott.
Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat kétrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével – az első esetben annak kísérletével – vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A büntetett előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.