Az ítélőtábla ezzel részben fenntartotta a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) december 28-i határozatát, amellyel megsemmisítette a polgármester-választás eredményét, a megismételt választást január 14-re tűzte ki – derült ki az MTI beszámolójából.
Az időközi választás után a szavazáson alulmaradt független jelölt – aki az Index szerint jó viszonyt ápol fideszes polgármesterekkel, kormánybiztossal – Iker Ibolya nyújtott be kifogást a helyi, majd fellebbezést a területi választási bizottsághoz. A TVB azt állapította meg, hogy a több szavazatot kapott, független jelölt – a Momentum által támogatott –, Bán István tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdította a választókat. A TVB az Iker Ibolya által benyújtott tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott a választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak, így a választás anyagi juttatással való befolyásolásával szintén megsértette a választási törvényt.
A TVB-határozat ellen Bán István felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ítélőtáblához.
A táblabíróság honlapján anonimizált formában közzétett végzés szerint a választás a kampánytilalom megszegése miatt jogszabálysértő volt, az anyagi juttatással való befolyásolást viszont nem állapította meg, mivel Iker Ibolya az erre vonatkozó kifogást a törvényes, háromnapos határidőn túl tette meg.
Az ítélőtábla szerint sérült a választás tisztasága; kifejtették: a választás nemcsak akkor ismételhető meg, ha a jogszabálysértés arra érdemi befolyással volt, hanem akkor is, ha ennek lehetősége fennállt.
Pusztahencsén azért rendeztek időközi választást, mert a képviselő-testület szeptember 18-án feloszlatta magát. December 17-én a 816 választásra jogosult közül 588-an szavaztak; Iker Ibolya korábbi polgármester 269, kihívója, Bán István 288 szavazatot kapott, egy voks érvénytelen lett. Az ítélőtábla végzése a képviselő-választás eredményét nem érinti.