Már az első gyilkossága előtt is bántotta édesapját a tornyospálcai gyilkos – tudtuk meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község lakóitól, akik korrupciót sejtenek amögött, hogy a jó anyagi hátterű férfit kiengedték az elmegyógyintézetből. A helyiek azt is tudni vélik, hogy az elkövető kezelőorvosa gyógyszert váltott a tragédia előtt, és ez vezethetett az újabb „bekattanáshoz”.
2003-ban az akkor 22 éves T. Béla megdöbbentő kegyetlenséggel kínozta halálra 21 éves barátnőjét; állítása szerint azért, mert hangok a fejében azt mondták, a lány démoni erejű boszorkány. Már a gyilkosság előtt is több alkalommal bántalmazta, mert féltékeny volt rá. A tizennégy évvel ezelőtti büntetőeljárásban elmeorvos szakértő azt állapította meg, hogy a férfi tudathasadásos elmeállapota miatt nem volt tisztában tetteivel. Mivel a kóros elmeállapot kizárja a büntethetőséget, felmentették, és kényszergyógykezelését rendelték el.
Csakhogy Tornyospálcán nem mindenki hiszi, hogy T. Béla elméje valóban megbomlott. Egy asszony kijelentette, szerinte ezt csak azért találta ki, hogy megússza a börtönt. A brutális tettes annak idején keményen kábítószerezett. Az önkormányzatnál valaki azt mondta lapunknak, akkoriban könnyű volt droghoz jutni a környéken, és a férfi kisvárdai baráti köre élt is a lehetőséggel. Hozzátette, a társaságból voltak, akik barátjuk tette után soha többé nyúltak tudatmódosító szerhez.
T. Béla kényszergyógykezelését – néhány forrás szerint – két, mások szerint 3-4 év múltán megszüntették, és szülei gyámsága alá helyezték a férfit. Hétfőn szinte minden megszólaló azt suttogta, a jómódú család pénzzel érte ezt el.
A főutca egyik saroktelkén gondosan rendben tartott családi ház áll – itt élt együtt idősebb és ifjabb T. Béla, valamint utóbbi nővére, édesanyja és a nagymamája. A telken áll egy nagyobb, de be nem fejezett lakóépület is. Úgy hallottuk, a család a fiúnak kezdte el építeni, hogy ott alapíthasson majd családot, de a 2003-as gyilkosság után félbehagyták. Egy helyi lány felidézte, T. Béla a közelmúltban azt mondta erről: „Ki jönne hozzám ezek után?” A készülő ház a testvérnek sem kellett, ő elhagyta a települést.