Volner szerint Kövér adott alibit Orbánnak

Úgy véli, a miniszterelnök külföldre menekül a számára kínos kérdések megválaszolása elől.

MN
2018. 01. 24. 17:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hete kezdeményezte a Jobbik rendkívül parlamenti ülésnap összehívását – az ügy előzménye, hogy Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak beszélt arról, hogy tavaly 1300-an kaptak menekültstátust Magyarországon, de a kormány ezt az érintettek biztonsága érdekében nem tette közzé.

A Jobbik külön vizsgálóbizottságot hozott volna létre a kormány betelepítéspolitikájáról, de azt is el akarták érni, hogy az ülést olyan időpontban tartsák, amikor Orbán Viktor is ott tud lenni. Ez végül nem sikerült – írja a Hír TV.

„Kiderült, hogy 2300 titkos migránst nem Soros György, nem Juncker, hanem Orbán Viktor telepített Magyarországra. Orbán Viktor külföldre menekül a számára kínos kérdések megválaszolása elől és garantálja, hogy ilyen módon is ellehetetlenüljön az Országgyűlés munkája ebben az időszakban” – hangoztatta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője.

Volner a házbizottság ülését követően azt mondta, a házelnök január 30-ára tett javaslatot a rendkívüli ülés megtartására, azonban pártja időpontváltozást kért arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök aznap Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozik Bécsben, így nem tud megjelenni az ülésen. A január 31-re vonatkozó kezdeményezésük nem kapott többségi támogatást, így Kövér László „adott egy alibit Orbán Viktornak” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Volner János azt is jelezte, a kormánypárti frakcióvezetők válaszaiból arra következtet, hogy a Ház nem tud határozatképes ülést tartani. A jobbikos politikus mindkét esetet a demokrácia elleni támadásként értékelte – írja az MTI.

 

A vitanap összehívásával kapcsolatos javaslatot az LMP és az MSZP is támogatta, és mindkét párt további témákat is megpróbált felvetni:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.