A több ellenzéki párt által támogatott jelöltet választották meg az egyébként kormánypártinak számító dél-magyarországi város polgármesterének – olvasható a The New York Times honlapján. Az újság azt írja, hogy elemzők szerint Márki-Zay Péter meglepetésszerű hódmezővásárhelyi polgármesterként való megválasztása új fejezetet nyithat a közelgő parlamenti választás előtti kampányban, valamint egyben azt is mutatja, hogy egy egységes ellenzéknek esélye lehet a kormánypárt közvélemény-kutatásokban mért jelentős vezetése ellenére.
Török Gábor honlapján írt bejegyzése szerint: „Mostantól az ellenzék elhiheti – akár így van, akár nem – , hogy nem a régi mérkőzésen játszik, ahol nincs esélye győzni, hanem egy olyan új meccs kezdődik, ahol, ha okos taktikával lép pályára, nem reménytelen a helyzete.” A cikket hasonló tartalommal a The Washington Post és a Bloomberg is közzétette, itt megjegyzik, hogy a szavazatok 57,5 százalékát elnyerő Márki-Zay Péter állítása szerint győzelme azt is mutatja, hogy hatalmas igény mutatkozik az országban a korrupció, a hazugság és a megfélemlítés megszüntetésére.
A Reuters is tudatta, hogy váratlan kudarcot szenvedett el a Fidesz a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, ahol egy ellenzék által támogatott független jelölt kényelmesen verte a Fidesz jelöltjét hetekkel az országgyűlési választás előtt. Tudósítanak arról, hogy Márki-Zay Péter kijelentette: új korszak kezdődött, és a jelentős fideszes vezetést mutató felméréseket a szemetesbe lehet dobni. A cikk szerint hat héttel a parlamenti választás előtt a polgármester-választás eredménye kínos Orbán Viktor Fidesze és Lázár János számára, aki személyesen kampányolt a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán mellett. „Ennek az eredménynek elsöprő pszichológiai jelentősége van – jegyzi meg László Róbert, a Political Capital munkatársa. – Mutatja, hogy a Fidesz megverhető egy ilyen helyen is, és az ellenzéki pártokat cselekvésre és stratégiájuk átgondolására késztetheti.” A cikk emlékeztetett arra is, hogy Orbán miniszterelnöksége alatt romlott Magyarország helyezése a Transparency International korrupciós indexében.