Megtámadták az MSZP–Párbeszéd egyik aktivistáját Zuglóban

Plakátozás közben alakult ki nézeteltérés, vasrúd is előkerült. A rendőrség helyszínel.

MTI
2018. 02. 28. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán Zuglóban megtámadtak egy MSZP–Párbeszéd-aktivistát, a rendőrségi helyszínelés ezekben a pillanatokban is tart – írta a két párt közös közleményében.

„Ide vezet a Fidesz évek óta folytatott gyűlöletkeltése. Aki egy békés országot akar, annak el kell határolódnia az erőszaktól. Mi elítéljük az erőszakot, és erre kérjük a választáson részt vevő többi pártot is.” – szögezi le a pártközlemény.

A 24.hu megkeresésére Tóth Csaba szocialista frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy aktivistáik épp plakátokat raktak ki az Amerikai úton, amikor az egyik házból egy férfi jött ki egy vasrúddal. Elkezdte leverni a plakátokat, majd kiütötte egy aktivista kezéből a mobilját.

Miután mások telefonnal elkezdték felvenni az esetet, hangosan komcsizva visszavonult a kerítés mögé. Kihívták a rendőrséget, a helyszínelés tart.

Tóth Csaba szerint nem ez volt az első támadás ellenük Zuglóban, többször kiabáltak már velük, vagy épp lerángatták a plakátjaikat.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.