Százmilliókból fejlesztették, majd jól eldugták, nehogy használja valaki

Az Origo kiadója az e-mail teljes megújítását ígérte, kaptak is rá 340 millió támogatást, de feleslegesen.

MN
2018. 02. 06. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Onbox fejlesztői annak idején nem kevesebbet ígértek, mint az e-mailezés forradalmasítását. A vállalkozás mögött álló, az Origo tulajdonosaként ismert New Wave Media Group Zrt. 643 millió forintos költségvetéssel fejlesztette ki a rendszert, amihez a magyar állam, pontosabban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 340 millió forint közpénzzel járult hozzá. 

A rendszer már októberben elindult, de nem derült ki, miben tud többet, mint egy átlagos webmail, sőt, az is kiderült, hogy nem magyarországi IP-címről nem is lehet regisztrálni. Az Index megpróbált utánajárni, hogy hányan használják – maga a cég nem válaszolt a megkeresésekre –, de több módszerrel is arra jutott, hogy valószínűleg nagyon kevesen. A Google kereső például kevesebb mint 30 @onbox.hu domain alatt működő e-mail címet talált.

A 600 millióba került levelezőrendszer gazdái ugyanakkor nem is nagyon igyekeznek felhasználókat szerezni: a hivatalos Facebook-oldalon az indulás óta összesen két bejegyzés született: a profilkép és a borítófotó feltöltése. A New Wave Media hivatalos oldalán az Onbox nem is szerepel a portfólióban, az Origóról nem vezet rá link, csak a céghez tartozó másik levelezőrendszerre, a Freemail.hura. Igazából olyan, mintha nem is akarnák, hogy működjön.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.