Kósa Lajos miatt kirúgták a portást a pécsi városházáról

A férfi épp akkor szaladt be az épületbe, amikor megérkezett a miniszter, aki nem tudott behajtani a kocsival.

MN
2018. 03. 28. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 73 éves biztonsági őrt hibáztatják amiatt, hogy Kósa Lajos sofőrje Pécsett meghúzta a szolgálati kocsiját – írja a Blikk.

A férfi a lapnak azt mondta, hogy felettese szerint ő felel a manőverért. Úgy fogalmazott: Kósának eredetileg tíz órára kellett volna érkeznie, ő kint foglalta a helyet, hogy be tudjanak kanyarodni, de negyed tizenkettőkor be kellett mennie a városházára, és mire visszaért, már a bejárónál parkolt egy gyógyszerszállító, ami miatt állítólag nem tudott bekanyarodni a miniszteri jármű.

A férfit az eset után két napra szabadságra küldték, majd elbocsátották.

Az ominózus eset nem sokkal az után történt, hogy kirobbant a politikus 1300 milliárd forintos vagyonkezelési botránya, így Kósa Lajos mindenképpen szerette volna elkerülni a sajtó munkatársait, akik a pécsi városháza bejáratánál várták a minisztert. A sofőr megpróbált beállni a szűk kapun, de nem tudott ráfordulni, mivel ott parkolt egy furgon, ezért belemanőverezte magát egy veszélyes helyzetbe, és meghúzta a szolgálati autót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.