A Szabó család csalódott Kósa Lajosban, mert úgy érzik, cserben hagyta őket. Nem értik, hogy ha Kósa Lajos elmondja, egy nő jelentkezett nála befektetési szándékkal, és a papírokat hitelesnek ítélte, akkor miért nevezi Szabónét nem sokkal később már kóklernek, és miért állítja azt, hogy becsapták. Kósa a 2017 eleji teljes elhidegülést megelőzően, állítólag, támogatást ígért a családnak. A férfi szerint Kósa elmondta, hogy ők fel tudják majd gyorsítani a hagyatéki dolgokat. Mindez nem történt meg, és „gusztustalannak” érzik, ahogy Kósa védekezik, ezért az összes szerződést visszavonják.
Az asszonyt megviselték az utóbbi napok történései, pár hete ugyanis férje öngyilkosságot követett el. Szabó Gábornénak négy gyereke van, az egyik már férjhez ment, és két unokája is született. Most együtt élnek egy nagyobb családi házban, rendezett kerttel. A lapunknak nyilatkozó rokon elmondta, hogy a férj határőrként dolgozott, és elég szegények voltak, de pedáns, korrekt embernek ismerte meg. Szerinte a férfi nem a szégyen miatt vetett véget az életének, hanem a kilenc évig húzódó hagyatéki és az ügyben indult, házkutatással járó nyomozás elhúzódása miatt. Az asszonyt megviselte férjének elvesztése, és emiatt nem hagyja el a lakást, de nincs házi őrizetben.
Amikor régi házuknál jártunk, az egyik környéken lakó elmondta, hogy többször segítenie kellett az asszonynak, mert nem volt pénze. Állítása szerint az utcában szinte mindenkitől kért kölcsön, amit aztán vagy megadott, vagy nem. Szabóné két gyerekével tulajdonosa a Maláj Gabi Bt.-nek, amin keresztül egy boltot üzemeltetnek. A bolt oldalában működik az Atlantisz söröző. Itt azt mondják: segített az ott élő embereken Szabóné, és nem hajlandók beszélni róla, nem kívánnak lejáratásában segédkezni. Itt az emberek inkább tisztelték, és nem gondolják róla, hogy csaló lenne.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!