Kósa Lajos kedd délutáni nyilatkozataiban, illetve szerdán igyekezett szélhámosnak beállítani a nőt, akiről, úgymond, már 2016 végén is sejtette, hogy az, de a csengeri iskola (2017 végi!) támogatói névsora nem ezt sejteti. Időközben kiderült az is: a 2012-ben alapított Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft.-nek Szabó Gáborné a többségi tulajdonosa, 2014. márciusa óta pedig Orendi Mihály az ügyvezetője, később pedig kisebbségi tulajdonosa. A cégben tulajdonrésze van a Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft.-nek is, amit Kósa Lajos ügyvédje, Fiák István birtokol. Orendi Mihály jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, illetve a Kósa Lajos által elnökölt Magyar Országos Korcsolyázószövetségnek az ügyvezetője. Fiák István szintén elnökségi tag a korcsolyaszövetségben. A phjongcshangi téli olimpiát egyébként Kósa Lajos, Orendi Mihály és Fiák István együtt tekintették meg.
Szerdán írtuk meg azt is, nem csak az államkötvényekre szánt súlyos összegről volt szó: a megbízó több mint 800 millió forintot akart ajándékozni Kósa Lajos édesanyjának, a később több száz milliós értékű mátészalkai sertéstelepet vásárló Kósa Lajosnénak. A miniszter szerdán újságírói kérdésekre válaszolva erre nem adott magyarázatot, csak annyit mondott, megteszi a feljelentést az ügyben. Azt nem tudni, eddig miért nem tette meg, ha korábban is szélhámosságra gyanakodott, illetve akkor miért szerepelt együtt kiemelt támogatóként tavaly novemberben is Szabó Gáborné és családja, továbbá Orendiék mellett.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!