Szél Bernadett nyilvános vitára hívja fideszes ellenfelét

Szerinte ha Csenger-Zalán Zsolt nemet mond a felkérésére, azzal megfutamodik.

MN
2018. 03. 18. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyilvános vitára hívta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje választókerületi fideszes ellenfelét, Csenger-Zalán Zsoltot. Szél Bernadett vasárnap a választókerületében, Budakeszin tartott sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta: a térségben komoly adóssága van a Fidesznek, Csenger-Zalán Zsolt, aki jelenleg is Budakeszi és Budaörs országgyűlési képviselője, keveset tett az ott élőkért, szerinte sokkal inkább a Fideszt képviselte a parlamentben.

Kijelentette: nincs szükség a közéletben nulla teljesítményt nyújtó politikusokra. Kifogásolta, hogy Csenger-Zalán Zsolt számos fontos kérdésben „néma maradt”, például amikor a településektől elvették az iskolákat, amikor útdíjat vetettek ki a térségre, de a közösségi közlekedés fejlesztéséről sem fejtette ki véleményét. Szerinte ha Csenger-Zalán Zsolt nemet mond a felkérésére, azzal megfutamodik.

Az LMP társelnöke azt mondta, bár ő maga a Fidesz legesélyesebb kihívója Budakeszin, győzelmének feltétele, hogy a Jobbikkal is megegyezés szülessen, a kormányváltás érdekében lehetőleg országos szinten – írja az MTI.

Szél Bernadett az ellenzéki pártok közötti választási egyeztetésekkel kapcsolatos kérdésekre azt felelte: pártja minden találkozón jelen lesz, vasárnap a Gyurcsány Ferenc DK-elnök által kezdeményezett egyeztetésen is, de hétfőn Vona Gáborral, a Jobbik elnökével is tárgyal. Ezektől a találkozóktól azt várja, hogy az ellenzéki oldal két egymástól legtávolabb lévő blokkja szóba áll egymással a kormányváltás érdekében.

Úgy ítélte meg: egyeztetésre van szükség akkor, amikor a miniszterelnök fenyegeti az ellenzéki oldalt és az ellenzéki szavazókat a saját nemzeti ünnepünkön. Utóbbit fordulópontnak nevezte, amelynek jelentőségét szerinte később érti majd meg az ország.

Szél Bernadett Facebook-üzenetében azt írja, Csenger-Zalán Zsolt egyelőre nem válaszolt a felkérésre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.