Szívroham miatt csúszhat a Postapalota elkótyavetyéléséről szóló büntetőper

Elmaradtak a perbeszédek, a másodrendű vádlottat intenzív osztályon kezelik.

Lándori Tamás
2018. 03. 20. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmaradtak a perbeszédek a Postapalota ügyeként ismert, a Fővárosi Törvényszéken különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyó büntetőperben kedden, mert a másodrendű vádlott, K. Péter előző nap szívinfarktus gyanújával került kórházba. 

Védőjének tájékoztatása szerint a férfit – aki korábban a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese volt – a tárgyalás kitűzött időpontjában is intenzív osztályon kezelték. Az eljáró bírói tanács elnöke közölte, érdemi tárgyalást a vádlott nélkül nem lehet tartani, hacsak a távollétében való folytatást nem kéri ő maga. Márpedig a bejelentés szerint K. Péter egyelőre nem volt olyan állapotban, hogy efféle kérelemmel éljen. A folytatás így áprilisra maradt. 

A hat vádlott – köztük Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány későbbi közlekedési minisztere – a perbeli, 2006-tól kezdődő időszakban a Magyar Posta, illetve az ÁPV Zrt. tisztségviselője volt. E minőségükben befolyással bírtak előbbi cég ingatlankoncepciójára. A vádhatóság szerint hamis tartalmú előterjesztésekkel, illetve fiktív költségek feltüntetésével érték el, hogy úgy tűnjön, az lenne a leggazdaságosabb megoldás a posta számára, ha saját tulajdonú székházból bérelt irodába költözne. Az igazgatóság így is döntött, holott valójában ez volt a legkevésbé előnyös választás.

Az emblematikus Postapalotát négymilliárd forintért eladták – azt a korábban Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. cégcsoportjának egyik tagja vette meg, méghozzá egyedüli pályázóként. Az új székházra havi négyszázezer eurós – akkori árfolyamon körülbelül százmillió forintos – bérleti szerződést kötöttek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.