Ugye, Elios még? – Több idő kell, ezért meghosszabbították a nyomozást

Májusig vizsgálódnak, jelenleg az okirati bizonyítékokat gyűjtik össze.

MN
2018. 03. 19. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Májusig hosszabbította meg az Elios-ügyben a nyomozás határidejét a Pest Megyei Főügyészség – mondta el a Hír TV-nek az ügyészség szóvivője. Gyugyi Csilla hozzátette, hogy jelenleg az okirati bizonyítékokat gyűjtik össze. A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda január óta folytat eljárást az ügyben.

Noha a kormány nem hozta nyilvánosságra, a 24.hu megszerezte az OLAF-jelentést, amelyet azóta cikksorozatban dolgozott fel. Úgy fogalmaztak, hogy a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az uniós hivatal feltárt az Elios-ügyben.

Az OLAF 2015-től vizsgálta az Elios Zrt. gyanúsnak tartott tendereit, jelentésük szerint pedig a 2013 és 2015 között Tiborcz István érdekeltségében álló vállalat üzemszerűen csalhatott a vidéki települések közvilágítási pályázatain.

A 35 önkormányzati közvilágítási projekt mindegyikénél találtak szabálytalanságot, de 17 esetben arra jutottak, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. Például a miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt egyeztetett a fideszes szekszárdi polgármesterrel a város közvilágításának korszerűsítéséről, hogy az arról szóló pályázatot kiírták volna. A 2012-es csomagba tartozó pályázatokat pedig eleve úgy írták ki, hogy a feltételeknek csak az Elios feleljen meg, vagy az a konzorcium, amelynek tagja a cég. Végül az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak: a teljes, mintegy 13 milliárd forintnyi uniós támogatási összeget vonják vissza.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.