Gulyás szerint túllépte a hatáskörét az EBESZ

A szervezet úgy véli, nem voltak egyenlők a feltételek a választáson.

MN
2018. 04. 09. 14:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz frakcióvezetője szerint túllépte a hatáskörét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a vasárnapi magyarországi parlamenti választásról kiadott jelentésének egyes megállapításaival.

Gulyás Gergely hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta: az EBESZ-nek nem feladata a magyar választási kampányról politikai véleményt mondani, különösen nem szükséges a bevándorlással szemben álló kormánypártokkal vitába bonyolódni és a kormányzati kampányt minősíteni.

A bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, alelnöke.

Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az EBESZ-jelentés megállapítása szerint a választójog alkotmányos alapjogának szabad gyakorlása mindenkinek adott volt. Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért – közölte.

Ahogyan azzal is egyetértenek – tette hozzá a politikus –, hogy a választás lebonyolítása átlátható és professzionális volt.

A jelentés ezen túlmenő megállapításai azonban hatáskörtúllépést jelentenek – mondta Gulyás Gergely.

Az EBESZ Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén azt mondta, hogy a magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát – tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásról alkotott első megállapításai és következtetései között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.