Élő közvetítés
Skócia
ÉLŐ
Magyarország
Svájc
ÉLŐ
Németország

Karácsony: Nem szabad eldobni a hatalmat, mint egy forró krumplit

Egyetértettek a kormány leválthatóságában az MSZP–Párbeszéd, a DK, az LMP és a Momentum vezetői.

MN
2018. 04. 05. 3:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az öt párt vezetőivel zajló vitát a V18 csoport szervezte, Budapesten. Vezetőjük, Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos a rendezvény elején jelezte, hogy a Fidesz és a Jobbik nem fogadta el meghívásukat.

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az MTI összefoglalója szerint elmondta: jobban örült volna, ha erre a vitára egy évvel korábban kerül sor, és a demokratikus ellenzék mostanra egységesen állhatna szemben a Fidesszel. Közös ajánlatot kellett volna tenni az országnak – fogalmazott, megjegyezve ugyanakkor, hogy az utóbbi napokban legalább az egyéni választókerületek szintjén sikerült előrelépést elérniük.

Szél Bernadett, az LMP kormányfőjelöltje úgy fogalmazott, hogy a Fidesz megbukott, a magyar emberek többsége kormányváltást akar. Emlékeztetett, hogy ők teljes ellenzéki koordinációt szerettek volna, ám heves ellenállásba ütköztek.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint a választók többsége mára megtanulta a jelenlegi választási rendszert, nekik pedig az a feladatuk, hogy érvényesítsék a kormányváltást akaró többség akaratát.

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke hangsúlyozta, hogy rendszerváltó hangulatot tapasztalnak, és abban bíznak, hogy szélesedik az ellenzéki együttműködés, ami ezt lehetővé is teheti.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig azt mondta: megalakulásukat az határozta meg, hogy elegük van a korrupt kormányból és az egymással civakodó ellenzékből, azonban kompromisszumkésszé váltak, mert úgy látják, hogy generációjuk nem tud még négy évet leélni a jelenlegi rendszerben.

A résztvevők egymás után kifejthették egészségügyi és oktatási programpontjaikat. Valamennyi párt képviselője azon az állásponton volt, hogy a jelenlegi kormány elhanyagolja ezeket a területeket, és kormányra kerülésük esetén jelentősen több pénzt fordítanának például az egészségügy és az oktatás színvonalának javítására, az ágazatban dolgozók bérének emelésére.

A szociális ellátásokról szólva egyetlen megszólaló sem cáfolta, hogy a Fidesz kormányzása alatt nőtt volna a szegénység, amely ellen elsősorban munkahelyteremtéssel, a közmunka átalakításával és például a családi pótlék valamilyen mértékű emelésével küzdenek. Fekete-Győr András ugyanakkor megszólalásában kérdőre vonta Karácsony Gergelyt az általa ígért tizenharmadik havi nyugdíj fenntarthatóságával kapcsolatban. Az MSZP–Párbeszéd kormányfőjelöltje szerint azonban ez a lépés jó eszköz lehet a nyugdíjrendszer igazságtalanságainak mérséklésére, később hasonlóan érvelt Gyurcsány Ferenc is, aki felvetette egy sávosan emelkedő, a legkevesebbet fogyasztóknak akár ingyenes közműszolgáltatások lehetőségét is. Ezzel Szigetvári Viktor nem értett egyet, aki kétségbe vonta a Párbeszéd alanyi jogon járó alapjövedelemre vonatkozó javaslatának jogosságát is.

Az ellenzéki politikusok között egyetértés bontakozott ki arról, hogy a kormányt felelősségre kell vonni a korrupciós ügyek miatt. Karácsony Gergely megismételte az antikorrupciós ügyészség létrehozására vonatkozó javaslatát, míg a DK elnöke ismételten a legfőbb ügyész eltávolítását sürgette, Szigetvári Viktor elkerülhetetlennek nevezte Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc vagyonának államosítását, Fekete-Győr András pedig egyebek mellett a vagyonnyilatkozati eljárások szigorítását.

Szél Bernadett a korrupcióról szóló kérdésre válaszolva – a közönség nagy zúgolódását kiváltva – úgy fogalmazott, az LMP az egyetlen párt, amely mögött nem áll oligarcha. A választás utáni helyzetről szólva pedig kijelentette, hogy a bűnösök megbüntetése mellett nem gyűlölettel fognak reagálni, mert egy békés, harmonikus országot szeretnének teremteni. Szerinte azonban ennek elengedhetetlen feltétele egy új, a jelenlegivel ellentétben valóban demokratikus választás kiírása.

„Nem szabad eldobni a hatalmat, mint egy forró krumplit” – reagált elsőként Karácsony Gergely, aki szerint az ellenzék győzelme esetén ő vezetheti majd a kormányt, ennek során pedig egy konszenzusorientált politikát kíván majd képviselni.

 

„Koalícióra vagyunk ítélve” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint az erre való képességet már a választás előtt be kell bebizonyítani. Ennek érdekében pedig szerinte tartózkodni kell az olyan kijelentésektől, hogy kik mögött állnak oligarchák az ellenzéki oldalon, mert az erodálja a beléjük vetett bizalmat. „Azt gyanítom, nem egyformán kedveli itt mindegyikünk a másikat” – fogalmazott, majd hozzátette, az ellenzék választási sikere esetén a legtöbb szavazatot szerző erő vezetőjének kell irányítania a koalíciós tárgyalásokat.

Szigetvári Viktor hazugságnak nevezte, hogy bármelyikük mögött is oligarchák állnának. Közölte, hogy a Jobbik nélkül is lehet többsége a demokratikus oldalnak, a koalíciós kormány felelősségét pedig el kell vállalni.

Fekete-Győr András jelezte, hogy nyitottak a koalíciós tárgyalásokra, Németország példája ugyanis azt mutatja nekik, hogy egy közösséget a kompromisszumok árán lehet sikerre vezetni.

Az Index azt írja, a V18 megmutatta a levelet, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök nemet mondott a vitára a Fidesz kommunikációs igazgatóján keresztül.

„A politikai élet szereplői közötti vita akkor járul hozzá a demokratikus értékekhez, amennyiben az érdemi. Az Önök által meghívott vitapartnerek között erről sajnálatos módon nem lehet szó. Bármit is mondanak nyilvános szerepléseik során, valódi céljaik az ország érdekeivel ellentétesek. Ezért minden ilyesfajta rendezvény a demokráciát megcsúfoló színjáték lenne csupán, melyben a miniszterelnöknek nem áll módjában részt venni” – válaszolta Orbán Viktor a meghívóra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.