„Környezetvédelmi Trianon” Rákospalotán

Az M3-as autópálya felhajtója tőszomszédságában ősz óta több száz köbméternyi építési hulladékot, betondarabokkal, sőt emberi csontokkal vegyített földet és sittet hordtak egy magánterületre.

2018. 04. 10. 3:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlykorlátozást, célforgalom kialakítását, behajtási tilalom elrendelését is vizsgálhatja az M3-as autópálya felhajtója melletti területeken a XV. kerületi városüzemeltetési bizottság – derült ki a városrész képviselő-testületének legutóbbi ülésén. Az érintett szántó és fásított terület besorolású ingatlanra, amely nem mellékesen a Szentmihályi úti honvédségi laktanya mögött van, immár hónapok óta több száz köbméternyi építési hulladékot hordtak betontörmelékkel, sőt emberi csontokkal vegyítve. A hat–nyolc méter magas sitthalom fákat, bokrokat temetett maga alá, a hatóságok mindeddig tehetetlennek bizonyultak. Az ügyben Victorné Kovács Judit, a helyi Fidesz-frakcióból tavaly decemberben kizárt alpolgármester interpellálta Hajdu László DK-s polgármestert, emlékeztetve: a városrész külterületén nem is csak az említett részre, hanem három különálló ingatlanra hordtak a sittből büntetlenül. Az említett, autópálya melletti területen túl ugyanilyen környezetkárosító anyagot raktak le a Metro áruház mögötti szántóföldek egyikén, illetve a XV. és a XVI. kerület határán, az M0-s körgyűrűre felvezető út mellé. Ezek mind magánterületek, tulajdonosaik a földhivatali dokumentumok szerint egy személyi körhöz, Dudás Lajoshoz vagy valamelyik családtagjához köthetők. Victorné Kovács Juditnak a tulajdonosok személyesen ígérték meg, hogy március 26-áig elhordják a veszélyes hulladékot, ám ez máig nem történt meg. Azt egyébként, hogy honnan származik a sitt, maga az alpolgármester derítette ki: kocsijával követte az anyagot illegálisan lerakó teherautók útját, lefotózta az eseményeket. Így derült ki, hogy a XIII. kerületi Dévai utca 19. szám alatt épülő, csaknem kétszáz lakásos társasház gödréből származik az építési törmelék, és benne az emberi csontok. Utóbbi eredetéről kiderült: a XIX. században még temető volt az építkezés helyszínén, s ezt a rendőrség igazságügyi antropológusa is alátámasztotta. Az építtető a Pesti Házak Zrt.

– Az elszállított föld említett területen való lerakásának jogellenessége nem tény, hanem feltételezés, de amennyiben az lenne, a felelőst tevékenységében el kell marasztalni, s a jogsértéstől távol kell tartani – szögezte le a Magyar Nemzet megkeresésére Kerényi Gyula Péter, a Pesti Házak Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a Dévai utca 19. szám alatt a Tüzér 11 Ház Ingatlankezelő Kft. megbízása alapján az Építő Invest Kft. a generálkivitelező. A kulcsrakész épület átadásáig a munkaterületet a kivitelező birtokolja, az itt és ezzel kapcsolatban végzett tevékenységet saját hatáskörben és felelőssége mellet végzi.

– Nem átlagos ellenfelekkel állunk szemben, azt hiszik, bármit megtehetnek – mondta a húsvét előtti testületi ülésen Hajdu László. A kerületvezetőnek az interpellációra adott válaszát sem az alpolgármester, sem a képviselő-testület nem fogadta el.

Pedig a polgármester hosszasan magyarázta, hogy a kerület vezetői amint tudomást szereztek a környezetkárosításról, azonnal hatósági eljárásokat indítottak. Első fokon még decemberben, majd az érintettek fellebbezése nyomán március 23-án új eljárásban is kötelezte a XV. kerületi hatóság a földhasználókat a hulladék elszállítására és kezelésére. A környezetszennyezéssel kapcsolatban a Pest Megyei Kormányhivatal jár el, az ottani vizsgálat még tart. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság viszont megállapította, hogy a talajvíz, a közeli patakok vize nem károsodott.

A polgármester, aki egyébként vasárnap parlamenti mandátumot nyert a kerületben a baloldal jelöltjeként, lapunknak elismerte, hogy a kerületi közterület-felügyeletnek sokkal szigorúbban kellene eljárnia ilyen esetekben, azóta szigorítottak is a járőrözésen. Hajdu László ugyanakkor elmondta: a helyzeten javítani érdemben csak törvénymódosításokkal lehet. – Ami ma Magyarországon történik, környezetvédelmi Trianonnak is nevezhető. Az oligarchák büntetlenül azt tesznek, amit akarnak – fogalmazott lapunknak a polgármester.

Mindenesetre a XV. kerületi városüzemeltetési bizottságnak ezek után ki kell vizsgálnia a történteket, az esetleges további jogi és gyakorlati lépésekről pedig jelentést kell tennie a képviselő-testületnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.