Szijjártó nyílt kártyákkal játszik vagyonügyben

A T. Ház mentelmi bizottságának KDNP-s elnökét meggyőzték a Szijjártó Péter által küldött banki igazolások.

BuL
2014. 02. 20. 18:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület elnöke emlékeztetett arra, hogy álláspontjáról hétfőn levélben már tájékoztatta a bizottság tagjait, akiknek öt nap áll rendelkezésére, hogy észrevételt tegyenek. A bizottsághoz hivatalosan eddig semmilyen jelzés nem érkezett – közölte Rubovszky György, aki megerősítette: őt meggyőzte a Szijjártó Péter által hozzá eljuttatott két banki igazolás tartalma.

Ezek megtekintését a hétfői ülésen biztosítja a testület tagjainak, akiktől ezt követően megkérdezi majd, tudomásul veszik-e.

Az elnöknek akkor kell elrendelnie a vagyonnyilatkozati eljárást, ha a bizottság többsége úgy nyilatkozik: nem tartja kielégítőnek és meggyőzőnek a dokumentumokat.

Rubovszky György azt mondta: az eljárás kellős közepén vannak, nem tudja „hová rohan az Összefogás”. Úgy fogalmazott: érti ő a módszert, hogy mivel nem tudja a baloldal kimosni magát a kellemetlen helyzetből, a legegyszerűbb az lenne, ha maga mellé tudná rántani a Fideszt. Ez az ügy nem alkalmas erre – fogalmazta meg magánvéleményét a testület elnöke.

Szijjártó Péter esetében a K-Monitor Közhasznú Egyesület kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást, noha korábban a baloldali összefogás két politikusa ígérte ezt, mondván, Szijjártó Péter nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával. Szijjártó Péter akkor tudatta, hogy vagyongyarapodásának két forrása van: a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

Budai Bernadett (MSZP), Gréczy Zsolt (DK) és Szilágyi Péter (Együtt–PM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, őket nem győzte meg Szijjártó érvelése. A képviselő vagyonnyilatkozatában bruttó 14 749 200 forint jövedelemről adott számot, ez egy gyermek nevelése mellett 9 927 132 forint éves nettó jövedelmet jelent, vagyona viszont 16 millió forinttal nőtt – írták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.