Már szerdán megállapodást írhat alá a Mi Hazánk Mozgalom a MIÉP-pel. A két párt együttműködése elsősorban az európai parlamenti (EP-) választásokra szól, de, miként lapunk értesült, hosszabb távon az őszi helyhatósági választásokon segítheti egymást a két szervezet.
Nagy Tibor, a MIÉP elnöke lapunk érdeklődésére közölte: bizakodóan tekintenek a Mi Hazánkkal való tárgyalások elébe, céljuk pedig egy olyan nemzeti vonal megerősítése, amelynek nem része a Fidesz.
– A MIÉP 58 egyéni jelöltet tudott állítani a tavaly tavaszi országgyűlési választásokra, ami gyakorlatilag országos listát jelent. Ez azt mutatja, van személyi muníciónk, amellyel hozzá tudunk járulni egy nemzeti összefogáshoz – fogalmazott Nagy Tibor. Hozzátette: az önkormányzati megmérettetés előtt azonban az EP-választásra koncentrálnak, a Mi Hazánkkal születendő megállapodásnak is ez a lényege.
Lapunk a múlt héten írt arról, a Jobbikból kivált Toroczkai László vezetésével megalakult mozgalom tárgyalóasztalhoz ült a MIÉP-pel. A találkozókon szó volt többek közt az EP-jelöltállítás módjáról annak érdekében, hogy a jelenlegi ellenzék és a kormányzópártok mellett egy harmadik út jöhessen létre.
Novák Előd alelnök (képünkön), a Mi Hazánk EP-kampányfőnöke lapunk megkeresésére akkor azt mondta: a programalapú egyeztetés egy értékelvű összefogás lehetőségét mutatta meg az Isten, haza, család jelszóhármas mentén, így a két szervezet szerinte kész közösen gyarapítani országunkat, éltetni nemzetünket, felemelni a méltatlanul magára hagyott magyar vidéket, megvédeni és megtartani a magyar földet, helyreállítani a cserben hagyott dolgozók és kisgazdák elismerését.
A nemzeti radikalizmust képviselő MIÉP-en kívül a nagy múltú Független Kisgazdapárttal is asztalhoz ült a Mi Hazánk. A megbeszélésen a pártot Toroczkai, Novák, míg az FKGP-t Hajdara Roland elnök, Márkus János és Paulina László elnökségi tagok képviselték.