A felújítás során mintegy 6000 négyzetméter új falburkolat készült, körülbelül 7500 négyzetméter járófelület újult meg, valamint mintegy 8000 négyzetméter mennyezetet, álmennyezetet építettek. Több mint 500 digitális, illetve statikus utastájékoztató táblát helyeztek ki és 650 új hangszóró kapott helyet. Az állomások utastereibe az utasbiztonság növelése érdekében körülbelül 170 kamerát építettek be. A meglévő mozgólépcsőket újra cserélték, a Dózsa György úti állomáson új mozgólépcsőket is építettek, és felvonó is lesz.
Az állomásokon a legújabb előírásoknak megfelelő tűzvédelmi rendszer, valamint korszerű szellőző-, hő- és füstelvezető rendszerek létesültek. Az utasterek mellett megújultak az üzemi területek is. Az új erősáramú kábelek hossza eléri az 500 kilométert.
A rekonstrukció részeként újraépítették a vasúti pályát, az Újpest-központ és Dózsa György út állomások között 5,5 kilométernyi vonalszakasz újult meg. Ez 21,5 kilométer sín és 11 kitérő elbontását, illetve beépítését jelentette.
Megújult tovább az automata vonatvezető rendszer, amelyet a BKV maga készített. A főpolgármester az akadálymentesítésről szólva felhívta a figyelmet, hogy míg a 2-es metró felújításakor két állomást akadálymentesítettek, addig a 3-as metróvonal minden állomás akadálymentes lesz.
Az esélyegyenlőség biztosítása, a vakok és gyengénlátók utazásának megkönnyítése érdekében az állomásokon vezetősávok készültek, valamint a mozgólépcsők belépőhelyeinél hangos tájékozódási eszközök segítik a közlekedőket – mondta el.
Tarlós István emlékeztetett, a Fővárosi Közgyűlés 2014. augusztus 25-i rendkívüli ülésén fogadta el a 3-as metró infrastruktúrájának és a járműparkjának felújításáról szóló javaslatot. Egy 2016-os kormányhatározat alapján a projekt támogatási összege 137,5 milliárd forint volt.
Mint mondta, kétszer is el kellett utasítani az „alátámasztatlanul drága” ajánlatokat. Időközben pedig az Európai Unió jóval többre taksálta az elszámolható költségeket, és így csak az uniós támogatás összege végül 172 milliárd forintot tett ki – közölte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!